
Fodor Sándor „Neti” mérai prímás halálának tizedik évfordulóján szombaton emléknapot rendeznek a budapesti Fonó Budai Zeneházban.
2014. október 23., 17:192014. október 23., 17:19
A Vannak utcák, vannak házak című programban kiállítással, előadásokkal, workshoppal, filmvetítéssel, koncerttel és bállal emlékeznek a kiváló muzsikusra barátai, tanítványai és zenésztársai. Fodor Sándor „Neti”, a legendás kalotaszegi prímás 1922-ben született a Kolozs megyei Gyalu faluban.
Édesapja és nagyapja is zenész volt, kezdetben tőlük leste el a mesterség fortélyait, később nagybátyja révén Felszegre került, ahol a bánffyhunyadi „balkezes” Csipás (Varga Ferenc) fogadta tanítványának. Itt kötött egész életre szóló barátságot ifj. Varga Ferenc prímással.
Kalandos életútja során muzsikájával az egész Kalotaszeget bejárta. Zenéje sokak életét kísérte végig a keresztelőtől a lakodalmon át a sírig. A kilencvenes évektől a magyarországi táncházmozgalom egyik meghatározó alakjává, mesterévé és példaképévé vált. Összetéveszthetetlen, egyedülállóan ízes hegedűjátékát számtalan gyűjtés és hanglemez őrzi. Élete végéhez közeledve a magyarországi „revival” zenekarokkal, valamit saját bandájával nemzetközi hírnévre tett szert.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!