Élvezetből éneklő dalnokok

A Váradi Dalnokok saját bevallásuk szerint egyszerűen olyan, különböző korosztályokhoz és felekezetekhez tartozó férfiak, akik nagyon szeretnek nótázni.

Ünneplőben, kokárdásan, katonásan kifeszített mellkassal sorakoztak fel a Váradi Dalnokok a réti templom padsorai előtt. A mintegy ötventagú férfikart nagy lelkesedéssel fogadta a hirtelen közönséggé átlényegült református gyülekezet – sokan a kórus tagjainak családtagjai. Amikor felcsendültek a Kossuth-nóták és negyvennyolcas katonadalok, világossá vált: a szinte kivétel nélkül műkedvelő dalnokokat valódi lelkesedés hajtja, amely az efféle nótáknak kétségkívül a legfőbb összetevője. A nagyjából harminc és hatvan év közötti férfiakat Agyagási Ernő váradréti presbiter toborozta év elején, de a nótás dalárda ötlete ennél jóval régebbi.

„Már mintegy tizenöt éve a szilveszteri bálokon jött évről évre össze néhány olyan ismerős és barát, akik nagyon szeretnek nótázni. Egyre-másra énekeltük a nótákat, amiket ismertünk, az asszonyok már húztak, hogy menjünk végre haza” – idézi fel a kezdeteket a presbiter. Három-négy évvel ezelőtt aztán egyre többen emlegették, hogy félig-meddig hivatalos keretek között, rendszeresen is össze kellene járni és együtt énekelni, nótákat tanulni, akár egy borospincében vagy kocsmában. A legutóbbi Katalin-bálon aztán formát öltött a Váradi Dalnokok karának ötlete, s a 2009/2010-es szilveszteri bálon már nagyban folyt a szervezés, a toborzás.

Örülnek, ha másoknak is tetszik

„Nagyon sokan jelezték már akkor, hogy szívesen csatlakoznának” – meséli Agyagási Ernő. A január kilencedikei első próbán mintegy harmincan gyűltek össze, de az alapító azt mondja: már akkor tudta, hogy ahhoz, hogy egy férfikar úgy szólaljon meg, ahogy kell, ennél is többre van szükség, legalább 40–50 főre. Mindannyian folytatták a toborzást tehát, s így az idei nemzeti ünnepre már egy csaknem ötvenfős gárdával tudott előállni az időközben Váradi Dalnokok névre keresztelt dalárda. Akár közelebbről, akár távolabbról, de mindannyian ismerősei egymásnak, és csakis olyan dalokat hajlandóak énekelni, amelyeket szeretnek – jelenti ki Agyagási.

Bár a karvezetésre felkért Márkus Zoltán kántor megpróbálta a művészi szempontból bonyolultabb, érdekesebb darabok felé terelni az érdeklődést, a nótás kedvű legényeknek ehhez nemigen fűlt a foguk – magyarázza. Legalábbis nem a március tizenötödike előestéjére időzített bemutatkozásra, hiszen ehhez az alkalomhoz férfias, harcos, büszke és főképp nemzeti érzelmeket hordozó dalok illetnek. A dalnokok nem is tévedtek ebben, a vasárnapi fellépést ugyanis a gyülekezet tagjai vastapssal hálálták meg, ami pedig köztudottan nem mindennapos református templomokban.

Agyagási Ernő azt mondja, a jövőben minden nagyobb nemzeti vonatkozású ünnepre műsorral készülnek majd a dalnokok, s erről minden szervezetet és politikai alakulatot értesítenek majd. „Ha valaki szeretne meghallgatni minket, az nyugodtan hívhat, mi megyünk” – mondja. Mégis leszögezi: ez a kórus elsősorban a maga szórakoztatására működik: „A próbákat háromszor is befejezzük, az emberek nem akarnak hazamenni. Elfoglaltak a tagok, sok a vállalkozó, legtöbben reggeltől estig hajtanak a taposómalomban, nagy szükségünk van a kikapcsolódásra. Csak örülünk, ha ezzel másokat is megörvendeztetünk” – összegez.