
A Zika-vírus fokozott brazíliai előfordulása miatt az amerikai járványügyi hivatal (CDC) nem tanácsolja a terhes nőknek, hogy augusztusban elutazzanak a nyári olimpiai játékok helyszínére, Rio de Janeiróba – olvasható a szervezet ajánlásában.
2016. február 27., 14:292016. február 27., 14:29
Az elmúlt hetekben több híres sportoló aggodalmát fejezte ki a brazíliai helyzet miatt, az országban ugyanis eddig másfél milliónál több zikavírusos megbetegedést regisztráltak, és 4100 mikrokefália-gyanús esetet (kóros kisfejűséget) vizsgálnak.
Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója néhány napja azt mondta, hogy rövid távon súlyosbodni fog a járványügyi helyzet Brazíliában, de ez nem fogja veszélyeztetni a nyári olimpiai játékok megtartását.
A gyanú szerint a vírus magzatoknál kóros kisfejűséget okozhat, ezt azonban egyelőre nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani. A CDC azt javasolta, hogy terhességük idején a kismamák tartózkodjanak a nemi élettől vagy használjanak óvszert, mivel fennáll a kockázata annak is, hogy a zikavírus szexuális úton fertőz.
Az első olyan Zika-vírusfertőzést, amely vélhetően szexuális úton, nem pedig szúnyogcsípéssel történt, az egyesült államokbeli Dallasban diagnosztizálták február elején. A WHO közlése szerint még nem bizonyított, hogy a vírus nemi úton is terjed, de vizsgálják a kérdést.
A WHO február elején globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, mert becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a Zika-lázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen, ahol az egyiptomi csípőszúnyogok terjesztette kór 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az őslakosok körében.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!