Hirdetés

Első dalát tervezi Szőcs Renáta, a „sztárakadémikus”

•  Fotó: facebook/Szőcs Renáta hivatalos oldala

Fotó: facebook/Szőcs Renáta hivatalos oldala

Szerdán érkezik haza Szőcs Renáta, a Tv2 kereskedelmi csatorna Star Academy tehetségkutató műsorának csíkszeredai győztese, aki lapcsaládunknak arról beszélt, megható pillanat lesz találkozni az itthoni szurkolókkal. Jövőbeli terveibe is beavatott, amelyek szerint első dala már idén megjelenik.

Iszlai Katalin

2016. november 16., 13:112016. november 16., 13:11

2016. november 16., 13:122016. november 16., 13:12


– Mit éreztél, amikor a szombati eredményhirdetéskor kimondták a neved?

– Nem hittem el, nem is tudtam felfogni, hogy tényleg én nyertem meg, nem számítottam erre. Igazság szerint még most sem tudom felfogni, hogy ez tényleg megtörtént velem. Gyerekkorom óta erről álmodtam, és már az sokat jelentett számomra, hogy bejutottam ebbe a versenybe, nemhogy még meg is nyerem.

Közönségtalálkozó Csíkszeredában

Csütörtökön 18 órakor a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében találkozhatnak Renátával az érdeklődők. Az eseményen többek között egy rövidfilmet is levetítenek az énekesnőről. A szervezők arra kérik a rajongókat, hogy személyesen is fejezzék ki támogatásukat, és minél többen vegyenek részt Renáta fogadásán.

– Hogyan tovább a verseny után?

– Mindenképp szeretnék kis időre hazamenni, pihenni és a szeretteimmel lenni, ha minden igaz, szerdán reggel indulok. Majd visszajövök, ugyanis már beszéltem a producerekkel és Rakonczai Viktorral, aki már elkezdett írni nekem egy dalt. Közös megegyezés alapján eldöntöttük, hogy milyen stílusban szeretnénk szerkezetileg előkészíteni az első dalomat, és már újév előtt szeretnénk megjelentetni.

Még nem tudjuk, hogy angol vagy magyar nyelvű lesz, ezen gondolkodnunk kell. Valószínű, hogy a videoklipet is ehhez a dalhoz fogjuk elkészíteni. Pontos információim még nincsenek, de decemberben fellépek Csíkszeredában (a Veszprémi Petőfi Színház vendégelőadásán – szerk. megj.), viszont még egyeztetnem kell a színház igazgatójával. Annyit biztosra tudok, hogy vendégelőadóként négy-öt olyan dalt kell előadnom, amelyek közel állnak hozzám.

– A verseny idején nem volt hozzáférhető számotokra az internet, visszanézted-e a fellépéseidet, olvastál-e hozzászólásokat?

– Nem igazán volt időm egyelőre a kommentekre odafigyelni, a közösségi oldalamra sem tettem ki még semmit. Találkoztam az ismerőseimmel, a családommal, a barátommal, és erre még nem volt alkalmam, de ezen a héten mindenképp időt fogok szakítani rá. Csak a pozitív hozzászólásokra szeretnék koncentrálni, ugyanis hallottam, hogy volt nagyon sok negatív is, de ez mindenkivel így van. Tudom, hogy sokan írták azt, hogy ne feledjem el, hogy székelyföldi lány vagyok, de biztos, hogy nem fogom. Nem is akarom, hiszen számomra ez büszkeség, mindig vállalni fogom, és soha nem felejtem el, hogy honnan indultam.

– Mit gondolsz a székelyföldi szurkolótáborról?

– A szüleim sokat meséltek az otthoni szurkolótáborról, és annyira örültem! Nagyon várom, hogy megköszönhessem azoknak az embereknek, akik támogattak. Apukámék azzal kezdték, hogy nagyon sokan támogattak, és ez hihetetlen, hogy így mellém álltak, tiszta szívemből köszönöm. Nem gondoltam volna, hogy ekkora ereje lehet egy közösségnek.

– Mekkora segítséget jelent a nyeremény a karriered szempontjából?

– A lemezszerződésnek örülök a legjobban, mert így a dalokat megírják, és nem kell rá olyan sokat költeni, ez hatalmas segítség, ugyanis sok pénzbe kerül egy dal. A pénzdíj (24 millió forint) esetében még gondolkodom, hogy mire és hogyan is lehetne befektetni, hogy gazdaságos legyen, és ne pazaroljam el. Szeretném jól átgondolni, hogy mit csináljak vele.

– Hogy éled meg azt, hogy egyik interjúról a másikra kell szaladnod?

– Így első körben nincs ezzel bajom, és örülök neki. Szívesen megosztom az élményt, amelyet megéltem azokkal az emberekkel, akik érdeklődnek, és támogattak végig a verseny alatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés