Hirdetés

Előkészületben a Székely Vágta

Első ízben szervezi meg a Budapesti Nemzeti Vágta előfutamát, a Székely Vágtát július 30-án a Kovászna Megyei Tanács és a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal a maksai Óriáspince-tetőn. A tegnapi sajtótájékoztatón a Honfoglalás című rockopera előkészületeiről, valamint a Székely Vágta kulturális kísérő programjairól is szó esett.

Krónika

2011. július 07., 08:102011. július 07., 08:10

Látványos rockopera

Bár egy egyhetes felkészülés még vár rájuk, nagyon jól összeszoktak a táncos- és lovascsapatok a közel kétnapos próbák alatt – hangsúlyozta a keddi sajtótájékoztatón Pintér Tibor színművész, a Sziget Színház és a komáromi Magyar Lovas Színház művészeti vezetője. Pintér Tibor és munkatársai, Bencze Sándor rendezőasszisztens és Patuzzi Mónika, a Honfoglalás című rockopera koreográfusa hétfő reggel érkeztek Sepsiszentgyörgyre, hogy elkezdjék a rockopera próbáit a helyi részt vevő csapatokkal, nevezetesen a Háromszék Táncegyüttessel, a Százlábacskák tánccsoporttal, a gidófalvi Szilaj Hagyományőrző Egyesülettel, valamint a kőröspataki Kálnoky-lovarda lovasaival. A magyarok történetét bemutató rockopera ősbemutatója önmagában nagy kihívás, az azonban még nagyobb rangot ad a dolognak, hogy itt lóháton valósul meg a darab több mozzanata, amely egyben a produkció leglátványosabb eleme is – tudtuk meg Pintér Tibortól, aki azt is hozzátette, hogy a július 30-i bemutatón a Háromszék Néptáncegyüttes táncosaival kiegészülve mintegy hatvan embert mozgat majd meg a színpadon ez a darab, a színpad előtti több mint ezer négyzetméteres területen pedig húsz lovas játszik majd.

A nem mindennapi sajtótájékoztatón egy kis ízelítőt is kaphattak a résztvevők, ugyanis a táncosok és a lovasok már egészen jól összepróbálták a finálét, amit meg is mutattak a nem kis létszámú közönségnek. A nagyszerű hang- és fénytechnika mellett az ősmagyar motívumokat tartalmazó díszlet, a megfelelő ruházat és a Koltay Gergely–Szűts István-páros által írt Kormorán-dalok, -slágerek adják meg az előadás esszenciáját. Sztakics Éva alpolgármester azt is elárulta, hogy a nemrégiben megalakult sepsikőröspataki „lovas színház” előadásában, Bordás Attila fiatal rendező-koreográfus segítségével az Óriáspince-tetőn bemutatják Szent György legendáját is.

Kulturális kísérő programok

A rendezvény kulturális kísérő programjának felelőse a Kovászna Megyei Művelődési Központ, az érdeklődők pedig a Székely Vágta keretében részt vehetnek többek közt a Székely Székek Találkozóján, kézművesvásáron, képzőművészeti kiállításon és vásáron, valamint Evilági lemezbemutató koncerten. A Székely Székek Találkozójának célja a székely identitástudat erősítése, a történelmi székek tárgyi és szellemi értékeinek seregszemléje. A nagyszabású találkozó szervezése több szinten zajlik: a hét székely szék (Udvarhelyszék, Marosszék, Csíkszék, Sepsiszék, Orbaiszék, Kézdiszék, Aranyosszék) mindenikének van egy kapcsolattartója, aki összefogja és előkészíti az adott szék bemutatkozási anyagát. Emellett minden székelyföldi település polgármesteri hivatala kapott meghívólevelet, amelyben a szervezők felkérték, hogy gondoskodjon a településre leginkább jellemző érték(ek) bemutatásáról – ez lehet tárgyi vagy szellemi, kulturális vagy más jellegű érték, népimesterség-bemutató vagy fotókiállítás, néptáncosok vagy zenészek produkciója, a vidékre jellemző bármely termék (pl. borvíz, kerámia stb.) vagy népszokás.

A kézművesvásár célja, hogy bemutassa és népszerűsítse azokat a mesterségeket, amelyek lóhoz, a lovagláshoz kapcsolódnak (kerekes, patkolókovács, bőrdíszműves, nyeregkészítő, hámvarró, csizmadia, kalapos, lószőrékszer-készítő stb.). Jelentkezni lehet a Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén (Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 2. szám), a 0267-351648-as telefonszámon vagy a office@cultcov.ro e-mail címen. A képzőművészeti kiállítás és vásár anyaga az Incitato Sportklub által szervezett lovas tematikájú képzőművészeti táborokban született. A bálványosi Incitato-táborok tematikái: Ló a hadviselésben (2008), Sportló (2009) és Ló a hitvilágban (2010). A kiállított festményeket, szobrokat, grafikai munkákat meg lehet vásárolni a helyszínen. Az Evilági lemezbemutató koncerten Orbán Ferenc és 20 sepsiszentgyörgyi zenész lép fel. A Székely Vágtára még lehet jelentkezni, bővebb információk a www.sepsi.ro honlapon, ahol képek is találhatók a kétnapos próbafolyamatokról.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés