
Újabb turistacsalogató látványossággal bővítették a barcarozsnyói őslényparkot: a Brassó megyei létesítményben immár 9D-s mozi is várja az érdeklődőket.
2015. szeptember 23., 19:132015. szeptember 23., 19:13
Több millió évvel ezelőtt élt hüllők életnagyságú másai tekinthetők meg a parkban, ahol a látogatók éjszakai sétát is tehetnek, ilyenkor elrejtett meglepetések várják őket. Időutazást ígér a most megnyílt 9D-s mozi is: a nézők akár el is felejtheik, hogy teremben ülnek, hiszen a modern technológia segítségével érezhetik a szédítő sebességet, a hullámvasúton való utazás érzését. A székek minden irányban mozognak és erőteljesen rázkódnak, amikor a filmben látható űrhajó nekiütközik egy dinoszaurusznak, ezen kívül vízpermet is éri a nézőket.
Az éjszakai parklátogatásokat kedden, pénteken és szombaton szervezik, a belépő ára felnőtteknek 28, gyerekeknek 22 lej. „Idén százezer látogatóra számítottunk. Júniusban nyitottuk meg az őslényparkot, és az idei látogatószám máris 180 ezerre emelkedett\" – nyilatkozta a Digi24 hírportálnak Adrian Apostu projektvezető.
A létesítményt, amelyben 45 életnagyságú őslény-szobor várja a látogatókat, 5 millió eurós beruházásból építették meg, az összeg 70 százaléka uniós alapokból származik. „Meglepetésünkre ebben a periódusban sincsenek szabad szálláshelyek a településen, holott a szezonnak már vége\" – mondta Adrian Veştea, a település polgármestere.
Barcarozsnyó Brassótól 15 kilométerre, a Vidombák-patak partján, a Törcsvári-szoros bejáratánál fekszik. A település fölött meredek sziklákon épült középkori vár, Erdély legnagyobb parasztvára a régi Rozsnyó község mentsvára volt. Mai formájában a város szász lakossága építette ki a 15. században.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!