
Leszerelése után színészetet tanult, off-Broadway színházakban lépett fel, majd 1948-ban Hollywoodba szerződött. A filmekben először James Curtis, majd Anthony Curtis, végül Tony Curtis néven szerepelt. Karrierje elején főként kalandos történetek jóképű, bátor és ellenállhatatlan hőse volt, e szabványfeladatokat megoldva tett szert óriási rutinra.
Első nagyobb szerepét 1957-ben A siker édes illata című filmben kapta, a következő évben Stanley Kramer rendező rábízta a Megbilincseltek című film egyik rabjának szerepét. Curtis végre – Sidney Poitier oldalán – bizonyíthatta drámai talentumát, alakításáért Oscar-díjra jelölték. A halhatatlanságot és az igazi sztárstátust 1959-ben a Van, aki forrón szereti biztosította számára, amelyben Jack Lemmon és Marilyn Monroe oldalán komédiázott.
A Billy Wilder rendezte fergeteges vígjáték olyan helyzet- és jellemkomikumok egész sorát vonultatja fel, amelyek még évtizedek múlva is próbára teszik a rekeszizmot. Az 1968-as Bostoni fojtogatóban a közönség Tony Curtis egy másik arcát is megismerhette, a pszichopata bűnöző szerepének eljátszásával bebizonyította, hogy borzongatni is tud. Több nagy közönségsikert arató filmvígjáték (Verseny a javából, Leszállás Párizsban, Goodbye, Charlie) után a hollywoodi álomgyárban már kevesebbet foglalkoztatták, ő pedig a tévével vigasztalódott.
Olyan sorozatokat adtak el nevével és játékával, mint az óriási sikert arató Minden lében két kanál. Hollywood egyik legmegnyerőbb férfi sztárja hatszor nősült, 1998 óta egy nála 46 évvel fiatalabb műlovarnővel élt. Hat gyermeke közül Jamie Lee Curtis saját jogán is híres színésznő lett. „Alapvető életfelfogásom a humor, képtelen vagyok haraggal vagy komolysággal szemlélni az életet” – mondta Curtis, aki azt is vallotta: élete legjobb pillanatai a nők társaságában teltek – de a legrosszabbak is. A színész 1994-ben szívbillentyűműtéten esett át. Hetvenedik születésnapja előtt megírta önéletrajzi kötetét, mint ő maga mondta azért, hogy ne csak mások mondjanak róla ítéletet.
Mintegy 140 filmszerep eljátszása után festészettel foglalkozott, 1994-es londoni kiállításán képeit igen jó áron kapkodták el. Tony Curtis többször járt Magyarországon, egy ízben Mátészalkára is ellátogatott. 1988-tól díszelnöke volt a Dohány utcai zsinagóga rekonstrukciójának elősegítését célzó Emanuel Alapítványnak, amelyet anyagilag is támogatott. A filmsztárt 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki. Két éve azzal keltett feltűnést, hogy elvállalta a Magyar Turizmus Zrt. Magyarországot népszerűsítő, az amerikai piacra szánt reklámfilmjeinek főszerepét, a rá épülő kampány főleg az idősebb amerikaiakat célozta meg. Tavaly áprilisban járt Magyarországon, amikor a könyvfesztiválon bemutatta Hollywood hercege című önéletrajzi könyvét, valamint festményeit.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.