Hirdetés

Elmarad a vásárhelyi Félsziget Fesztivál

Elmarad az idén nyárra, július 17-e és 20-a közé tervezett Félsziget Fesztivál, amelyet Kolozsvárra költöztetése után ismét Marosvásárhelyen rendeztek volna meg – közölték szerdán a szervezők a rendezvény honlapján. 

Krónika

2014. május 28., 15:292014. május 28., 15:29

Mint részletezték, a fesztivál elmaradásának oka többek közt, hogy hiányoznak a pénzügyi alapok, melyek megszerzését a szervezők 2014-re előirányoztak, és amelyek biztosítanák azt, hogy egy nemzetközi fesztivált optimális körülmények között lehessen megszervezni. Emellett a fesztivál tavalyi epizódjától örökölt imázsveszteség is az okok között van, illetve az, hogy nem sikerült egyeztetni a meghívott művészek és együttesek programját.

A szervezők megköszönték a Maros Megyei Tanácsnak a nyitottságot és a támogatást, a partnerek és a szponzorok segítő szándékát, valamint a csapatnak az odaadást és a feltétlen támogatást. A Félsziget Fesztivált 2003-ban indították, azóta minden évben megrendezték, előbb Marosvásárhelyen, majd 2013-ban Kolozsvárra került. Fennállásának tizenegy esztendeje alatt ez az első alkalom, amikor elmarad.

Mint ismeretes, a szervezők tavaly decemberben jelentették be, hogy egy év után visszaköltözik a Kolozsváron sikertelennek bizonyult rendezvénysorozat Marosvásárhelyre. A Félsziget többek között azért hagyta el a korábbi vásárhelyi helyszínt, mert a szervezők érzése szerint a helyi önkormányzat nem fordított kellő figyelmet a nagy költségvetésű rendezvényre, a támogatással sem voltak megelégedve.

A kincses város mellett, a Gorbó völgyében szervezett tavaly nyári Félsziget azonban csalódást okozott: bár a szervezők 60 ezer eladott jegyről beszéltek, a résztvevők szerint alig néhány ezren lézengtek a fesztiválhelyszínen.

A korábbi években megannyi hírneves előadó lépett fel a fesztiválon, köztük a The Prodigy, a Korn, a Nine Inch Nails, Iggy Pop and the Stooges, a Guano Apes, a The Straits, Kasabian, Europe, a The Rasmus, Tiesto, ATB, Above and Beyond, a Parov Stelar Band, a Dub FX, a Chase and Status, a Freestylers, Gogol Bordello, Kosheen, a The Rasmus, Ferry Corsten, a Pendulum, az Apocalyptica, a Goldie, a Morcheeba, a Chumbawamba Nero és a Netsky.

Mint a szervezők írták, idénre a csapat új koncepcióval élesztette volna fel a fesztivált, hogy ismét a közönség által elismert és profin megszervezett rendezvények között tartsák számon. A fent említett okok miatt azonban az idő túl rövidnek bizonyult ezeknek az átalakításoknak a gyakorlatba ültetéséhez.

„Reméljük, hogy a 2015-ös év megfelelőbb lesz a nagyléptékű kulturális események rendezésére, és ahhoz, hogy a Félsziget Fesztivál visszanyerhesse ezek között a megérdemelt helyét” – közölték a honlapon. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés