
2012. március 26., 05:372012. március 26., 05:37
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal lopott műtárgyakról készült listája szerint március 15-én vitték el a képet.
Buzinkay Péter, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal irodavezetője az m1 Híradójában azt mondta, Csontváry ezen műve védett festmény volt, a többi viszont nem, de korábban műkereskedelemben, kiállításon szerepeltek, tehát jól dokumentáltak voltak. A többi ellopott kép között van Szinyei Merse Pál Vadregényes táj, valamint Mednyánszky László Csavargó és Holdsütés című képei, amelyek a becslések szerint több tízmillió forintot érnek.
A magyarországi árverések történetében minden eddiginél magasabb áron, 230 millió forintért kelt el a Csontváry Kosztka Tivadar ecsetje alól származó kép 2006 decemberében. Ezzel megdőlt a 2003-as, 220 millió forintos aukciós csúcs, amelyet egy Munkácsy-kép tartott.
Az 1902 körül készült képet egyébként soha nem állították ki, soha nem árverezték, és reprodukálva is csak egy részlete volt, fekete-fehér felvételen, Lehel Ferenc 1931-ben megjelent Csontváry-monográfiájában. Az évszázada rejtőzködő kép hollétéről nem tudott a Csontváry-kutatás, bár sokszor és sokan hivatkoztak rá.
Hat éve egy olyan családtól került árverésre, amelynek tagjai nem vallották magukat műgyűjtőnek, de akik 60 éve őrizték a ritka kincset. A teljes joggal a főművek közé sorolható – immár védett, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal listáján szereplő – Csontváry-kép igazi unikum, nemcsak páratlan minősége, hanem története, felbukkanása okán is. Ilyen kvalitású és jelentőségű mű ritkán kerül a műkereskedelmi piacra. A Csontváry-életmű 127 ismert alkotásából mindössze 22 festmény és három grafika van magángyűjteményben. A többit múzeumok, közgyűjtemények őrzik.
A Szerelmesek találkozása korai alkotás, ekkor zárult Csontváry stíluskereső korszaka, és kezdődött nagy ívű alkotásainak évtizede. A 69,2 × 54,2 centiméteres, ragyogóan színes kompozíció központi motívuma a mindent elöntő fény, az élet forrása. A hegyek közt vöröslő nap beragyogja az egymásra néző férfi- és nőalakot.
Az előbbiben magát a festőt vélik látni a műtörténészek, míg a nőben az éteri szerelem megtestesítőjét, egy képzelt lényt. Fény önti el a misztikus Ámor-figurát és a jellegzetes Csontváry-motívumokat, így az életfát, a japános ihletésű meghajló, virágzó fát, az átlósan kanyargó utat, a kőből emelt mellvédet, a hegy és a víz találkozását. Az elragadóan szép, titokzatos képet méltó keretben, aranyozott, reneszánsz mintát követő tabernákulumban vásárolta meg a vevő.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.