
Elkészült a U2 együttes várva várt új stúdióalbuma. A meglepetésszerű bejelentést az Apple kaliforniai rendezvényén tette az ír zenekar, a Songs of Innocence című anyagot az iTunes felhasználók kedden délután ingyen le is tölthették.
2014. szeptember 10., 16:272014. szeptember 10., 16:27
A 11 számos új U2-lemezről már játszott is a csapat a cég cupertinói eseményén, ahol Tim Cook vezérigazgató bejelentette: az album az iTunes félmilliárd felhasználójához juthat el ingyen. Mindenki más október 14-én juthat hozzá a friss anyaghoz különféle formátumokban.
Korábban sokféle találgatás látott napvilágot arról, mikor is jelenik meg a U2 új lemeze. Voltak hírek, amelyek 2014. elejére várták a kiadást, mások 2015-öt saccoltak, a zenekar sikeresen titokban tartotta a dátumot, és meglepetésszerűen állt elő a kész albummal.
Tavaly januárban a csapat maga közölte, hogy az új album munkacíme 10 Reasons to Exist. A Songs of Innocence a U2 13. stúdióanyaga, a legutóbbi, a No Line on the Horizon 2009-ben jött ki. A zenekar most kiadott közleménye szerint a dalok a hetvenes-nyolcvanas évek hatásait tükrözik, olyan témákkal, mint a haza, a család, a kapcsolatok és a felfedezés.
Az ír csapat 1976-ban alakult és az 1980-as évek közepén vált igazán népszerűvé. Eddig hozzávetőlegesen 170 millió példányt adtak el lemezeikből világszerte; az Egyesült Államokban hat, Nagy-Britanniában kilenc lemezük volt listavezető. Az énekes Bono, a gitáros The Edge, a basszusgitáros Adam Clayton és a dobos Larry Mullen által alkotott zenekar eddig összesen 22 Grammy-díjat kapott.
Az elmúlt időszakban több előadó is váratlanul és ingyen jelentette meg lemezét az Egyesült Államokban.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!