2012. december 09., 14:072012. december 09., 14:07
A hívást fogadó ápolónőt a hétvégén holtan találták londoni lakásában, és bár az ügyet vizsgáló brit hatóságok részéről hivatalosan egyelőre nem hangzott el az öngyilkosság szó, a brit sajtó tényként kezeli, hogy a 46 esztendős, kétgyermekes Jacintha Saldanha önkezével vetett véget életének.
A Scotland Yard vasárnap Londonban közölte, hogy a világszerte hatalmas felháborodást kavaró ügyben felvette a kapcsolatot az ausztrál bűnüldöző hatóságokkal.
A londoni rendőrség nem részletezte, hogy pontosan milyen jellegű eljárást indított, de a vasárnapi brit sajtó szerint a Sydneyben működő 2Day FM zenerádió két lemezlovasa, Mel Greig és Michael Christian büntetőfeljelentésre is számíthat.
A The Sun – a legnagyobb példányszámú brit napilap – vasárnapi értesülése szerint a brit hatóságok akár Greig és Christian kiadatását is kérhetik Ausztráliától, és a két rádiós ellen emberölés gyanújával indulhat büntetőper Nagy-Britanniában.
Ezt a forgatókönyvet a BBC-nek nyilatkozó jogi szakértők mindazonáltal meglehetősen valószínűtlennek nevezték, arra hivatkozva, hogy nem lehet bizonyítani a „bűnös szándékot”.
Ausztráliában azonban eljárás indulhat ellenük, mivel az ausztrál törvények tiltják az olyan magánjellegű beszélgetések nyilvánosságra hozatalát, amelyeket valamilyen hangátviteli berendezéssel – vagyis például telefonon – folytattak és rögzítettek.
A hívást a 2Day FM nem egyenesben közvetítette, hanem rögzítette, és jogászokkal tartott konzultáció után sugározta.
A BBC által idézett jogi szakértők szerint az ausztrál kommunikációs és médiahatóság (ACMA) akár a rádióállomás működési engedélyét is visszavonhatja, bár ez nem túl valószínű.
Az adót működtető Southern Cross Austereo nevű cég bejelentette, hogy a két lemezlovas műsorát felfüggesztette, és a rádióállomás hétfőig nem sugároz reklámokat. Londoni értesülések szerint azonban a reklámok sugárzásának felújítása – és így az adó hosszú távú fennmaradása is – erősen kétségesnek tűnik, mivel a hirdetők a 2Day FM rádióval szemben világszerte kialakult rendkívül ellenséges hangulatban egymás után vonják vissza hirdetési megbízásaikat a cégtől.
A brit és az ausztrál sajtó egybehangzó vasárnapi értesülései szerint a két rádiós „idegösszeomláshoz közeli” állapotban van és gyakorlatilag bujkál, tekintettel a tragédiába torkollt incidens példátlan globális visszhangjára.
A Daily Star Sunday és a Sunday People című vasárnapi brit bulvárlapok egyaránt olyan értesülést közöltek, hogy Greig és Christian folyamatos megfigyelés alatt áll, mert attól lehet tartani, hogy ők is öngyilkosságot követnek el.
Katalin hercegnőt, Vilmos herceg feleségét három napig kezelték a VII. Eduárd királyról elnevezett londoni magánkórházban, hirtelen támadt heveny terhességi rosszullétei miatt.
A két ausztrál rádiós nem sokkal később felhívta a kórházat, és elhitette a személyzettel, hogy II. Erzsébet királynő, Vilmos herceg nagymamája, illetve Károly walesi herceg, a brit trón első számú várományosa, Vilmos édesapja van személyesen a vonalban.
A telefonhívásra válaszoló ápolónő, Jacintha Saldanha – abban a hiedelemben, hogy valóban a brit uralkodóval és fiával beszélt – jóhiszeműen továbbkapcsolta hívást a hercegnőt kezelő osztályra, ahol egy másik ápolónő röviden, de részletesen beszámolt Katalin állapotáról, bizalmas orvosi adatokat is kiszolgáltatva a hívóknak.
Jacintha Saldanha a brit sajtó nem hivatalos értesülései szerint felakasztotta magát.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.