Hirdetés

Elhunyt Stuart Freeborn, Yoda mester létrehozója

Kilencvennyolc esztendősen elhunyt Stuart Freeborn brit maszkmester, akinek a Star Wars-filmek és a 2001 – Űrodüsszeia legendás karaktereit köszönheti a világ.

MTI

2013. február 07., 11:432013. február 07., 11:43

Unokája, Michelle Freeborn szerint egészségi állapota magas kora miatt egy ideje már hanyatlott, ez vezetett a kedden Londonban bekövetkezett halálához.

Az autodidakta művész hat évtizedes pályafutása során olyan filmcsillagok maszkját készítette el, mint Alec Guinness vagy Peter Sellers. De talán leghíresebb modellje mégis egy apró lény, a Star Wars-sorozat jedi mestere, Yoda volt, akit először A Birodalom visszavág című 1980-ban bemutatott epizódban láthatott a közönség. A legenda szerint Freeborn részben Albert Einsteinről, részben önmagáról mintázta Yoda vonásait.

George Lucas, a csillagháborús eposz atyja nagy tisztelettel emlékezett meg Freebornról. Mint mondta, már akkor „maszkmester legendának” számított, amikor ő még csak belekóstolt a filmkészítésbe.

„Nemcsak évtizedek tapasztalatát vitte magával, hanem végtelen alkotói energiáját is. Művészete és mesterségbeli tudása tovább él azokban a karakterekben, akiket ő formált meg. Lehet, hogy a Star Wars számára alkotott lényeit az új generációk új köntösben jelenítik majd meg, de szívükben örökre megőrzik azokat a teremtményeket, amelyeket Stuart alkotott az eredeti filmekhez” – idézte a BBC online hírszolgáltató Lucas méltatását.

Freeborn 1914-ben született Leystone-ban, London keleti részén. Nem akart biztosítási ügynök apja nyomába lépni, úgy érezte, hogy egészen más úton kell elindulnia. Az 1930-as évektől dolgozott a Denham filmstúdióban Alexander Korda felügyelete alatt. „Attól kezdve egy percre sem álltam meg” – emlékezett vissza később.

Olyan filmsztárok maszkjait alkotta meg, mint Marlene Dietrich és Vivien Leigh. A háború alatt pilótaképzésen esett át, de súlyos betegségeket szedett össze, és kis híján életét vesztette. 1948-ban ő készítette Alec Guinness emlékezetes Fagin-maszkját David Lean Twist Oliver című filmjéhez. Később Lean Híd a Kwai folyón című, Srí Lankán forgatott produkciójában is dolgozott 1957-ben. Ez egy közlekedési baleset miatt ismét majdnem az életébe került. Stanley Kubrick hidegháborús szatírájában, a Dr. Strangelove című filmben három különböző arcot készítet Peter Sellersnek, a 2001 - Űrodüsszeiában pedig a majmos jelenet megtervezését bízta rá a rendező.

A Star Wars-univerzum megszületésében szintén fontos szerepet játszott. Neki köszönhetik a rajongók Yoda mellett Chewbacca és Jabba figuráját.

Felesége, Kay tavaly hunyt el, és három fiát is elvesztette. Az Új-Zélandon élő Michelle-lel együtt hét unokája és számos dédunokája gyászolja.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés