Hirdetés

Elhunyt Peter O'Toole ír színész

Életének 82. esztendejében elhunyt Peter O'Toole. A világhírű, írországi születésű színész halálhírét vasárnap este jelentették be. O'Toole előző nap halt meg egy londoni kórházban, hosszú betegség után.

MTI

2013. december 16., 13:292013. december 16., 13:29

 

Peter O\'Toole az 1962-ben forgatott Arábiai Lawrence címszereplőjeként tett szert világhírnévre, és bár nyolcszor jelölték Oscar-díjra – első ízben az Arábiai Lawrence-ben nyújtott alakításáért –, végül csak 70 éves korában, életművéért ítélték oda neki az amerikai filmakadémia legrangosabb kitüntetését.

A színész haláláról értesülve Michael D. Higgins ír államfő azt mondta, hogy „Írország és a világ a film és színház egyik óriását veszítette el”.

O\'Toole Írországban született, de az angliai Leedsben nőtt fel szegényes körülmények között. Iskoláit 14 évesen hagyta félbe, ezután egy helyi lapnál volt küldönc, később kritikus. Katonai szolgálatának letöltése után Anglia színházait járta sorra, így jutott el Stradford-upon-Avonbe, a Lear király bemutatójára, és az élmény hatására eldöntötte: ő is színész lesz. Megfelelő végzettség híján ösztöndíjasként jutott be a londoni királyi színiakadémiára, és a hatvanas évek elején már elismert Shakespeare-színészként tartották nyilván.

Karrierje 1962-ben ívelt fel, amikor őt választották ki a legendás angol hírszerzőről szóló Arábiai Lawrence című film főszerepére (igaz, csak azután, hogy a szerepet Marlon Brando és Albert Finney is visszautasította).

Alakításáért Oscar-díjra jelölték (2006-ban egy szakmai magazin egyenesen minden idők legjobb színészi teljesítményeként méltatta), és egy csapásra a legnagyobb sztárok között találta magát.

A világítóan kék szemű O\'Toole játszott melodrámában, musicalben, komédiában és történelmi eposzban, emlékezetes volt mint II. Henrik a Becketben (újabb Oscar-jelölés), mint Lord Jim és mint hamisítványszakértő magánügyvéd Audrey Hepburn partnereként a Hogyan kell egymillió dollárt lopni? című alkotásban, avagy Don Quijoteként a La Mancha lovagjában.

A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején újabb három alkalommal jelölték Oscar-díjra, a Viszlát, Mr. Chips és Az oroszlán télen című filmekben, (utóbbiban ismét II. Henrik király volt), valamint A felső tízezer című angol vígjátékban nyújtott alakításáért.

A világhírnévnek azonban árnyoldalai is voltak. A mélyről jött színész magánéletét botrányok tarkították, házassága zátonyra futott, pályafutását, sőt életét is súlyosan veszélyeztette alkoholizmusa. Karrierjének mélypontját az 1977-ben készült, néhol pornográfiába hajló Caligula jelentette, ennek bemutatója után a közönség a Macbeth premierjén lefütyülte a színpadról.

O\'Toole mégis képes volt a visszatérésre: 1980-ban A kaszkadőr, majd két évvel később A legkedvesebb évem című filmben ismét, immár hetedszer jelölték az Oscar-díjra. A gáláról azonban mindig üres kézzel távozott, így amikor 2003-ban életmű-Oscarral jutalmazták, szarkasztikus levélben kérte: várjanak még tíz évig, ő pedig igyekszik egy „rendes” díjat kiérdemelni.

A filmakadémia nem hajlott a halasztásra, így a színész végül mégis átvette a kitüntetést. A helyzet iróniája, hogy nem sokkal később, 2006-ban a Vénusz című filmért, amelyben egy idős színészt (többé-kevésbé önmagát) alakította, nyolcadszor is jelölték az Oscar-díjra, amelyet nyolcadszor sem kapott meg.

Kapott viszont négy alkalommal Golden Globe-díjat, de büszkélkedhet a brit filmes akadémia BAFTA-díjával, valamint televíziós szerepért járó Emmy-díjjal is, színpadi pályafutását 2000-ben Laurence Olivier-díjjal ismerték el.

A színész több mint fél évszázados pályafutása során több mint kilencven filmben szerepelt, többnyire valós személyeket keltett életre. A filmvásznon volt király, császár, herceg és pápa, de Hindenburg kancellár és az idős Casanova is.

O\'Toole röviddel 80. születésnapja előtt jelentette be visszavonulását a filmezéstől és a színpadtól, mondván, már nincs erre ereje. Akkori szavai szerint „száraz szemmel és mély hálával\" búcsúzik szakmájától.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés