
2011. december 19., 06:492011. december 19., 06:49
Ekkor, ötvenéves korában vált igazán elismertté harmadik, Miss Perfumado című albumával, amely több mint kétszázezer példányban kelt el. Karrierje tulajdonképpen 1988-ban kezdődött, amikor első nagylemeze, a La Diva Aux Pieds Nus (A mezítlábas díva) elkészült. 2004-ben Voz D’Amor című albumáért Grammy-díjat kapott. Összesen tizenegy lemezt jelentetett meg. A jellegzetes hangú énekesnő 2008-ban stroke-ot szenvedett egy ausztráliai turné közben, ezt követően rendszeresen cipő nélkül lépett fel koncertjein. Később szívműtéten esett át, de csak idén szeptemberben vonult vissza megromlott egészségi állapota miatt, ekkor többek között romániai koncertjeit is lemondta. A „mezítlábas díva” az elmúlt évtizedben Magyarországon is többször fellépett. Evora a sajátos hangulatú morna európai követe volt. A brazil modinha és a portugál fado rokonának is tekinthető morna legfőbb hangulati eleme a magyarra nehezen lefordítható sodade, az a kifinomult melankólia, amely a nosztalgikus elvágyódást, a szétszakított családok vagy épp a szerelmesek fájdalmát fejezi ki.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.