
Kristályglóbuszt kapott életművéért a 49. nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban William Friedkin világhírű amerikai rendező, forgatókönyvíró és producer.
2014. július 10., 17:362014. július 10., 17:36
Az Oscar-díjas filmes (képünkön) az elismerést A félelem bére című 1977-es filmje felújított, digitális változatának ünnepélyes bemutatója alkalmával szerdán éjfél előtt vette át a Thermal szálló nagytermében. „A díjat a világ filmművészetéhez való rendkívüli hozzájárulásáért ítéltük oda William Friedkinnek\" - jelentette ki Jirí Bartoska, a fesztivál elnöke. A filmszínház közönsége felállva, percekig tartó tapssal köszöntötte Friedkint.
„Engem és kollégáimat meghatározó módon befolyásoltak az ötvenes és a hatvanas évek európai filmjei, például Federico Fellini és Michelangelo Antonioni alkotásai. 1967-ben pedig Jirí Menzel Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjét láthattuk, amely Oscar-díjat kapott és nagyon erőteljesen befolyásolta az én generációmat” – nyilatkozta a Kristályglóbusz átvétele után Friedkin.
Hozzátette: nagyon inspiráló volt számára az 1968-as „prágai tavasz” is, amelyet az elnyomás elleni lázadásnak tart. „Arra ösztönzött minket, hogy jobb filmeket készítsünk, és arra is, hogy a vietnami háború ügyében fellépjünk az amerikai kormány politikája ellen\" - húzta alá.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!