Együtt tombolt a vásárhelyi rajongókkal Baricz Gergő tegnap este

Közel háromezren voltak az X Faktor tehetségkutató nyolc legjobb versenyzőjének első erdélyi fellépésén kedden este a marosvásárhelyi sportcsarnokban. Baricz Gergő azt mondta, nagyon jóleső érzés itthon lenni és tombolni a rajongókkal.

Hírösszefoglaló

2012. február 29., 13:102012. február 29., 13:10

Kocsis Tibor, Muri Enikő, Baricz Gergő, Tarány Tamás, Kováts Vera, a Rocktenors, LIL C és az Apollo 23 gépe tegnap délután landolt a marosvásárhelyi reptéren, ahonnan rövid pihenő után indultak is első erdélyi koncertjük hangpróbájára. Bár a hivatalos kapunyitást 6 órára hirdették, már jóval kezdés gyülekeztek az elszántabb rajongók a sportcsarnok bejáratánál, akik minél jobb helyet szerettek volna szerezni az előadásra.

A másfél órás műsor alatt minden fellépőt ujjongással és tapsviharral fogadott a közönség, és együtt énekelte a tévéből már jól ismert versenyzőkkel régi és új dalaikat. „Nagyon jól érzem itt magam, fantasztikus a hangulat, fantasztikus a közönség. Nagyon jóleső érzés itthon, az erdélyi rajongókkal tombolni együtt, és már alig várom, hogy a többi helyszínen is találkozzak velük” – mondta Baricz Gergő a tőle már megszokott kirobbanó energiával a marosvásárhelyi koncert vége fele közeledve.

 Az X Faktor Sztárok Erdélyben koncertturné következő állomása szerdán a kolozsvári Obsession Club, majd ezt követően Csíkszeredában (március 1.,csütörtök), Sepsiszentgyörgyön (március 2., péntek), Gyergyószentmiklóson (március 3., szombat) lépnek fel a helyi sportcsarnokokban az előadók. Az X Faktor sztárjainak erdélyi fellépéssorozata március 4-én, vasárnap Székelyudvarhelyen zárul. Az említett városokban délutánonként közönségtalálkozón beszélgethetnek a fellépőkkel a rajongók.

A koncertekre elővételben jegyek 25 lejért, a helyszínen 30 lejért kaphatók – a 12 éven aluli rajongók 15 lejért és szülői felügyelettel tekinthetik meg kedvenceiket.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Bulgáriában és Romániában a legalacsonyabb a születéskor várható élettartam

Az Európai Unió tagállamai közül 2024-ben Bulgáriában és Romániában volt a születéskor várható legalacsonyabb élettartam, 75,9, illetve 76,6 év, míg az uniós átlag 81,7 év, 0,3 évvel magasabb, mint 2023-ban – derül ki az Eurostat adataiból.

Bulgáriában és Romániában a legalacsonyabb a születéskor várható élettartam
2025. szeptember 10., szerda

Kolozsvári tengerek kincsei: időszaki őslénytani kiállítás nyílik a BBTE-n

Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.

Kolozsvári tengerek kincsei: időszaki őslénytani kiállítás nyílik a BBTE-n
2025. szeptember 09., kedd

Temetőt hoznak létre házi kedvencek számára Kolozsváron

A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.

Temetőt hoznak létre házi kedvencek számára Kolozsváron
2025. szeptember 07., vasárnap

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött

Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött
2025. szeptember 05., péntek

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek

Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek
2025. szeptember 03., szerda

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél

A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél
2025. augusztus 28., csütörtök

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk

Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk
2025. augusztus 27., szerda

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben

A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben
2025. augusztus 26., kedd

A nemzetközi kutyanap az ember egyik leghűségesebb barátjára hívja fel a figyelmet

Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.

A nemzetközi kutyanap az ember egyik leghűségesebb barátjára hívja fel a figyelmet
2025. augusztus 24., vasárnap

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)

A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)