
A Ceauşescu házaspár tagjai együtt akartak meghalni – árulta el a The Guardian című brit lapnak Ionel Boeriu, azon katonák egyike, akik részt vettek 1989 decemberében a diktátor házaspár kivégzésében.
2014. december 08., 19:262014. december 08., 19:26
Boeriu, aki akkoriban egy elit ejtőernyős egységnél szolgált századosi rangban, elmondta: a védelmi miniszter kérte őt fel személyesen arra, hogy részt vegyen a kivégzésben. Bár Ceauşescuékat az ítélet szerint külön kellett volna kivégezni, kérésükre mégis együtt végeztek velük.
Ceauşescu az internacionálét énekelve vonult a kivégzőhelyre, felesége, Elena azonban elvesztette az önuralmát, és válogatott trágárságokat szórt az őt kísérő altiszt fejére. Boeriu azt is elmondta: még ma is megviselik az akkor történtek, mivel végső soron fegyvertelen emberekkel végzett.
Bár az erdélyi gasztronómiában leggyakrabban levesek, főzelékfélék alkotóeleme a friss tavaszi kapor és a zsenge zöld fokhagyma, nem árt tudni, hogy a nagyvilág konyháiban lazaccal, húsfélékkel is társítják.
Családi FolkMajálist szerveznek Kolozsváron, a falumúzeumban: a rendezvény a régi Hója-erdő melletti majálisok hangulatát idézi meg népzenével, tánccal és vásárral. Az esemény a Kallós 100 emlékév részeként a közösségi hagyományőrzést állítja középpontba.
Fények, mozdulatok és színek sűrű szövetéből állt össze az a világ, amelyet a Cirque du Soleil OVO című produkciója hozott Kolozsvárra.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
szóljon hozzá!