
Egynapos, Electric City elnevezésű zenei rendezvény formájában „előlegezi meg” a máris nagyon népszerű bonchidai Electric Castle-t a fesztivált szervező Boiler Events az idei Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 programsorozat részeként.
2015. január 13., 16:092015. január 13., 16:09
Március 28-án három helyszínen tartanak tucatnyi neves fellépővel koncerteket: a főszínpad a sportcsarnokban, a house színpad a Kolozsvár Aréna parkolójában, a silent disco pedig szintén a sportcsarnokban várja a közönséget.
A világhírű brit Morcheebán kívül fellép többek közt a szintén brit Chase&Status, a német Akua Naru, valamint a Kollektiv, az All About The She, az Urma, a Grimus. A szervezők szerint a március végi zenei esemény mintegy 7000 fős nézőközönséget vonz majd Európa ifjúsági fővárosába.
„Már régóta terveztük, hogy hasonló eseményt szervezünk tavasszal, amikor nem nagyon történik semmi a városban. Pont most lett Kolozsvár ifjúsági főváros, úgyhogy az időzítésünk kiválóra sikeredett\" – mondta Andi Vanca, az Electric Castle fesztivál és az Electric City szóvivője.
A szervezők úgy nyilatkoztak, nemcsak „elektronikus” bandákat hívtak meg, hanem olyan csapatokat, akik „irigyelnivaló” élő koncerteket tartanak. „Idén is nagyon változatos lesz a felhozatal a bonchidai fesztiválon, akárcsak az Electric Cityn. Nemcsak az elektronikus zene rajongóit célozzuk meg, azt szeretnénk, ha minél többen eljönnének a rendezvényeinkre. Akiknek az élő show-k tetszenek, azok kedvéért hívtuk meg az Electric Cityre például a Morcheebát, az Akua Narut, és így tovább\" – fejtette ki Andi Vanca.
A trip-hop úttörője, a brit Morcheeba egyébként fellépett már 2013-ban a bonchidai fesztiválon, akkor 12 ezren dacoltak a hideggel és esővel, hogy láthassák-hallhassák őket. Az Electric City egyik helyszínén, a sportcsarnokban helyeket elkülönítenek el a dohányzók számára. A szervezők szerint természetes, hogy lévén sportrendezvények helyszíne, nem lehet bent dohányozni – így a bejáratnál és a folyosókon, a bárokban lehet majd cigarettázni.
Az Electric City március 28-án 17 órakor kezdődik, a jegy 59 lejbe kerül február 18-ig. Ezután egészen március 18-ig 79 lejes, majd március 18. után és a helyszínen 99 lejes jegyeket lehet váltani a zenei rendezvényre.
A főszínpadon fellép a Grimus, az Urma, az Akua Naru, a Morcheeba, az All About She, a Jon Kennedy, a Kove, a Chase & Status dj set & MC Rage. A House színpadon David August és a Kollektiv Turmstrasse koncertezik.
A hazai DJ-ék közül többek közt Detour, Iv-In, Digitalselekta, NDJ, Just D\'Light, Zo, Alex Chronic, Dodo, Iorgovan & Somesan, Bread & Butter, Panda, Ethylen, Scopter, EyeScream, Addo és ABC lép fel.
A bonchidai fesztivált június 25 és 29 között szervezik, a Bánffy-kastélynál tartandó programsorozaton fellép többek közt a Parov Stelar Band és a Nouvelle Vague is. Jegyeket február 4-ig 229 lejes áron lehet vásárolni.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!