
Kifogások nélkül. Keresztes Zsolt nem versenyzett senkivel, csak saját magát és korlátait akarta legyőzni - Fotó: Jakab Attila
Erősebb hittel és újabb kihívásokra felkészülten tért haza a miskolci Spartan Race akadályfutó versenyről Keresztes Zsolt. A bélafalvi fiatalember a megmérettetés nehézségeiről, a motivációjáról és terveiről beszélt a Krónikának.
2018. október 27., 09:172018. október 27., 09:17
2018. október 28., 16:582018. október 28., 16:58
Az emberek szociális érzékenységét szeretné finomítani, fejleszteni a bélafalvi (Kovászna megye) Keresztes Zsolt, aki nemrég tért haza a miskolci Spartan Race versenyről.
A magyarországi megmérettetés Spartan Sprint nevű futamában állt rajthoz. „A verseny egyik alapszabálya, hogy nincs konkrétan megszabva, mekkora távot kell megtenni, és hány akadályt kell leküzdeni. Az én kategóriámban ötnél több kilométer és húsznál több akadály volt, ez a végére 8,6 kilométer lett 22 akadállyal” – mondta el lapunknak Keresztes Zsolt, aki épp a lábamputációja előtt ismerkedett meg az akadályfutással, valamint néhány olyan személlyel, akik ösztönözték a versenyben való részvételre. Többek között egy szlovák férfival, aki teljesen elvesztette egyik lábát, és már 16 versenyen mérettetett meg. Egy amerikai férfi is motiválta, aki lábak nélkül indult az egyik legnehezebb futamon, ahol több mint 20 kilométeren keresztül több mint 30 akadályt kellett leküzdeni – lábak és mankók nélkül csinálta végig, a földön kúszva.
– részletezte Kercsó, aki augusztus elején már részt vett Brassóban egy hasonló jellegű megmérettetésen. A 600 méteres szintkülönbség miatt akkor négy órát vett igénybe a futam, ezért a miskolci versenynek úgy vágott neki, hogy mindenképpen három órán belül szeretné teljesíteni. „Továbbá a brassói versenyen nem sikerült az egyensúlygyakorlat és a dárdadobás sem. A Spartan Race-en a háromórás célkitűzést 2 óra 43 percre sikerült lefaragni, viszont ez a két gyakorlat ezúttal sem jött össze. Az egyensúlygyakorlat az amputációból adódóan szinte lehetetlen, a dárda pedig szerencsén múlik” – magyarázta Keresztes Zsolt. Hozzátette, az, hogy egy lábon, két mankóval 2078. lett a célba érkező 2741 versenyző közül, megerősíti a hitét önmagában, és előre lendíti a következő kihívások felé. Örömmel mesélte: jelenleg arra vár, hogy egy osztrák cég elküldje Bukarestbe a személyre szabott Genium X3 robotlábat, amelyet több mint ezer ember adományából sikerült kifizetni.
Keresztes Zsolt szerint ezzel a protézissel sokkal jobban tud majd érvényesülni a mindennapokban, illetve további akadályfutó versenyeken szeretne részt venni. „Nem fogok versenyezni senkivel, mert nincsen fogyatékoskategória, tehát én a kétlábúakkal állok rajthoz. A kitűzött célokat szeretném elérni, nagyot álmodok ebben a sportágban” – hangsúlyozta a háromszéki fiatalember.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!