
2011. június 06., 09:372011. június 06., 09:37
Tiboldi Bea, a társszervező Csíki Anyák Egyesületének (CsAkEgy) elnöke úgy véli, a nap folyamán a legnagyobb sikernek az arcfestés örvendett. „150 gyereket írtunk fel arcfestésre, akik közül 110-nek sikerült is megfesteni az arcát, rengeteg gyerek odajött a sátorhoz, és csak nézte, ahogyan az édesanyák dolgoznak” – mesélte. Emellett sor került a különböző babahordozók bemutatására, a mosható pelenkák használatának ismertetésére is, délután pedig először lépett fel Szabó Enikő és Páll András, akik többek között Kovács András Ferenc, József Attila megzenésített verseit adták elő. A gyerekek és a szülők körében egyaránt népszerű volt a Gyulafehérvári Caritas munkatársai által kitalált játéksorozat, amely során a benevező családok érdekes versenyeken vehettek részt, majd mindanynyian díjakkal távoztak. „Igazi családias hangulat volt, úgy tűnt, mindenki jól érzi magát. Nagyon finom volt az ebéd is, rengetegen megkóstolták” – értékelte a napi eseményeket a CsAkEgy elnöke.
Családi hétvégét és gyermeknapot szervezett eközben a hétvégén a szatmárnémeti Kossuth-kertben az Ady Endre Baráti Társaság. A hagyományos ünnepség keretében tartottak pünkösdikirály-, illetve tavaszkirálynő-választást, ami nagy népszerűségnek örvendett a diákok körében. Az Aranykapu Kulturális Egyesület családok számára szervezett vetélkedőt. A ringbe szállóknak kürtőskalácsevésben, tojásgurításban és süteménykészítésben kellett összemérniük tudásukat, elő kellett adniuk egy mesejátékot, illetve számos más versenyszámban kellett megméretkezniük. Szombat délután fellépett a csíkszeredai Fűszál együttes, majd a Felvidéki Rockszínház, utána pedig Vikidál Gyula koncertje következett, az estét pedig a Retromania zárta. A vasárnap elsősorban a gyermekeké volt, akik szórakozhattak a betanított kutyák mutatványain, lovagolhattak, s hagyományos népi játékokat tanulhattak
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!