
Az Argeş megyéből a fővárosba szállított kisgyerekek megbetegedésének oka az E. coli-baktérium egyik törzsével való fertőzöttség – jelentette be a bukaresti Marie Curie-kórházban csütörtöki sajtótájékoztatóján Patriciu Achimaş Cadariu egészségügyi miniszter.
2016. február 25., 19:452016. február 25., 19:45
2016. február 25., 20:312016. február 25., 20:31
„A megbetegedéseket az E. coli-baktérium olyan törzse okozza, amely különbözik az általában a belekben megtelepedő baktériumoktól, és emberről emberre terjedhet\" – mondta Alexandru Rafila, a román mikrobiológiai társaság elnöke. Rafila rámutatott, a fertőzést, amelynek következtében három kisbaba is elhunyt, ételfogyasztás miatt vagy felnőttektől kaphatták el a kicsik: a betegség semmiképpen sem vírusos eredetű és nem is oltások okozták, mint ahogyan azt sokan hitték.
Szerdán újabb, véres hasmenéssel járó megbetegedéssel diagnosztizált gyereket szállítottak az ország déli megyéjéből a Marie Curie-kórházba. Az egészségügyi miniszter és az Argeş megyei prefektus is a piteşti-i gyermekkórház vezetőségének lemondását kérte, mert az egyéves és négy hónapos, súlyos emésztőszervi fertőzésben szenvedő kicsit több bukaresti kórházban is ki kellett vizsgálni, annak ellenére, hogy a piteşti-i orvosok már február 13-a óta tudták, állapota súlyos.
A prefektus az Argeş megyei közegészségügyi igazgatóság vezetőségének lemondását is kérte, mivel a hatóság nem kommunikált elég hamar és megfelelőképpen a kórházzal, az pedig nem tett jelentést idejében a kisgyerek állapotának súlyosságáról, ahogyan a minisztérium kérte. A piteşti-i gyerekkórház orvosai tüntetést helyeztek kilátásba, az intézmény vezetője közölte, nem kíván lemondani tisztségéről, menessze őt a miniszter. Amint mondta, a közelmúltban elhunyt csecsemők egyikét sem kezelték a piteşti-i kórházban, a hozzájuk került pácienseket megfelelőképpen látták el.
Csütörtöki információk szerint a szerdán Bukarestbe szállított gyerek állapota stabil volt, de az orvosok óvatosan nyilatkoztak a prognózist illetően. Gheorghe Vasilescu, a piteşti-i gyermekkórház orvosa közölte, a gyerek állapota mindvégig ingadozó volt, február 13-án nem volt súlyosan beteg. A közelmúltban Argeş megyéből több kisgyereket szállítottak Bukarestbe, közülük hárman életüket vesztették. Csütörtökön az Argeş megyei Câmpulungból szállítottak egy 11 hónapos gyereket a Marie Curie-kórházba emésztőszervi megbetegedéssel.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!