
Ha kedd este, akkor Kocsmakvíz – sokan tudják ezt Kolozsváron, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön is, hiszen ezekben a városokban rendezték meg október óta a tízfordulós kvízjátékot.
2014. december 10., 19:452014. december 10., 19:45
Szerdán tartották a játék utolsó körét, amit a következő hétvégén, december 13-án a győztes csapatok döntője követ Csíkszeredában. 12 lelkes csapat mérkőzött meg hétről hétre Kolozsváron is, ahol a hangulatra az utolsó fordulón sem lehetett panasz: a kérdések a városhoz és annak környékéhez kapcsolódtak, így a kihívás még nagyobb volt.
Fikó Norbert, a szervező Szeretlek Kolozsvár Mozgalom vezetője, a játék kvízmestere elmondta, a csíkiak segítették a kolozsvári indulást, és kialakult itt is a csapat, akikkel együtt meg tudták szervezni a kincses városban is a játékot. A helyi szervezőről, a Szeretlek Kolozsvár Mozgalomról szólva Fikó kifejtette, hogy két évvel ezelőtt egy honlappal indultak, azóta megpróbálnak különböző rendezvényeket is szervezni a kincses városbelieknek. Kiemelte, hogy jó érzés volt látni, ahogyan a versenynek köszönhetően új barátságok, ismeretségek alakulnak ki. Mint mondta, a kvíz folytatását tavaszra tervezik a szervezők.
A nyertes, Nördíz nevű csapat tagjai – Bodor Zoltán, Egri Ervin, Mike Nimród, Szécsi Zsolt és Szendrei Tamás – a hétvégén részt vesznek a döntőn Csíkszeredában. Mint mondták, hétről hétre jobban érezték magukat a játékban, szép élményekkel gazdagodtak, sikerük titka pedig a kölcsönös bizalom és a felkészülés lehetett. Úgy fogalmaztak, a Kocsmakvízen való részvétel lehetőséget nyújt az általános műveltség fejlesztésére, önmegvalósításra, új emberek megismerésére, és olyan szórakozásra is, amit akár akadémikusként vagy diákként is vállalhat bárki.
Erdélyben egyébként Nagyváradon merült fel először a kocsmakvíz szervezésének ötlete, amely máig töretlenül népszerű: a Moszkva-kvíz – amely a többi erdélyi játéktól függetlenül zajlik – immár negyedik évadánál tart. A részt vevő csapatoknak alkalmanként összesen harminc kérdést kell megválaszolniuk. A válaszadásra legkevesebb egy, legtöbb négy percet kapnak. Az ilyen jellegű vetélkedők Európa-szerte népszerűek.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!