2011. március 11., 09:072011. március 11., 09:07
A helyi Gyémánt Út buddhista közösség március 11–12-én első alkalommal szervezi meg a más nyugati országokban népszerű rendezvényt. A filmnapok során három dokumentumfilmet láthatnak az érdeklődők a tibeti Gyémánt Út (Vadzsrajána) buddhizmusról. Ezek segítségével a jelenlévők megismerhetik ennek gyökereit, ugyanakkor abba az érdekes folyamatba is betekintést nyerhetnek, ahogyan – megtartva a tanítások időtlen lényegét – ez egyre inkább a modern társadalom részévé válik. Igazolva az egyik legnagyobb buddhista mester nyolcadik századi jóslatát, miszerint a „vasmadarak” (repülők) korában Buddha tanításai eljutnak Nyugatra.
Pénteken 18 órától Az oroszlán üvöltése (The Lion’s Roar) című filmet láthatják az érdeklődők, mely Tibet egyik legnagyobb jógijának, a XVI. Karmapának, Randzsung Rigpe Dorzsénak az életét ismerteti. Ezt követően a Buddhizmus a modern világban (Buddhism in the Modern World) című alkotás következik, amely Buddha tanításainak nyugati terjedését illusztrálja, az itteni buddhisták mindennapjait mutatja be. Szombaton 19 órától Az áttetsző láma (The Transparent Lama) címmel egy másik nagy tanítóval, Csecsu Rinpocséval ismerkedhetnek meg a nézők. A filmvetítést mindkét nap kötetlen beszélgetés követi, a nézők egy buddhista tanítónak tehetik fel kérdéseiket, és a meditációt is kipróbálhatják. A rendezvényre a Kolozsvár Társaság székhelyén (Főtér, 22. szám, II. emelet, 8-as lakrész) kerül sor. Belépő: felnőtteknek 7, diákoknak és nyugdíjasoknak 5 lej.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.