Hirdetés

Díjazták a „kis kertészeket”

Eredményt hirdettek, és a díjakat is átadták a Hargita megyei Kiskertész­program győzteseinek csütörtökön Gyergyószentmiklóson. 

Baricz-Tamás Imola

2016. december 16., 15:112016. december 16., 15:11

A megyei tanács Vidékfejlesztési Egyesületének programjára 19 osztályközösség és hatszáz egyéni pályázó jelentkezett. A program keretében a résztvevők minden tavasszal megkapják az öt vetőmagcsomagot, amelyet elvetnek, és attól függően, hogy milyen lesz a termés, az év végén díjazzák őket. A győzteseket térségenként hirdették ki idén: a fődíj Gyergyósalamásra került további négy dicsérettel együtt, a második díjat a gyergyószentmiklósi Vaskertes iskola kiskertészei érdemelték ki, ehhez egy elektromos mikroszkóp is járt. Gyergyóújfaluban három kerékpár talált gazdára, Gyergyócsomafalván a Facebook közösségi oldal győztesének adták át a díjat, és bélboriakat is díjaztak.

Barti Tihamér megyei alelnök is gratulált a diákoknak a komoly munkáért. Márton István, a program egyik alapítója a díjátadón elmondta, a program lényege, hogy a gyerekek már egészen fiatal korban elsajátítsák azt a tudományt, mesterséget, amely a zöldség- és gyümölcstermesztésnek lehet az alapja. „Azzal a céllal indítottuk a programot, hogy a gyerekek már korán megízleljék, milyen a sajátkezűleg megtermelt zöldség, és meg tudják különböztetni a nagy üzletláncokban kaphatóktól. Fontos felismerniük az egészséges zöldségek jelentőségét” – hangsúlyozta Márton István.

Nem titkolt célja a programnak, hogy a gyerekek által a szülőket is ösztönözni próbálják arra, hogy a veteményeskerteket ne hagyják parlagon, műveljék meg, termesszenek zöldséget. A szakember azt is elmondta, a tapasztalat azt mutatja, hogy sok háztartás rendelkezik veteményeskertként használható területtel, azonban ezt nem használják, hanem inkább az üzletekben vásárolják a zöldségeket. A program egy másik céljáról is szólt Márton István: „Reméljük, hogy azok a gyerekek, akik részt vettek a programunkban, ha lehetőségük lesz, megtermelik a család szükségletére a zöldségeket, és fontosságát felismerve, átörökítik majd gyerekeikre is ezt a szokást, ezáltal pedig egészséges helyi terméket fogyaszthatnak a következő generációk”. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés