
2013. április 14., 20:362013. április 14., 20:36
A versenyen a győztes mellett a szatmárnémeti Mihály Gergő és a Székelyudvarhelyről érkező Olosz Réka–Győrfi Edina-páros vettek részt, előtte azonban gyakorlatilag a humorfesztivál valamennyi korábbi felfedezettje fellépett a zsúfolásig telt kolozsvári Diákművelődési Házban.
A szervezők is elsősorban ezt emelték ki a hosszúra nyúlt nap végén. „Talán ez az eddigi legsikeresebb humorfesztivál, hiszen ezúttal a rendezvény első napját is nagy teremben szerveztük, és az is megtelt. Bemutattuk, ha lehet így fogalmazni, az elmúlt 10 év humoristatermését. Volt értelme, hiszen Beliczai Balázst, a Dumaszínház humoristáját leszámítva csak erdélyi humoristákkal tudtunk egy egész estés, négyórás műsort nyújtani a közönségnek, és úgy láttam, szerette is a nagyérdemű” – értékelte a látottakat a Krónikának Tóth Szabolcs, a Szomszédéni Produkciós Iroda humoristája. A délután hat órára meghirdetett esemény némi csúszással kezdődött, ez azonban nem tűnt fel különösebben a közönségnek – köszönhetően a humorfesztivál zenekarának, a Koszika & The Hotshots együttesnek, amely igényes muzsikával szórakoztatta a nagyérdeműt.
Ezt követően egymást követték a humorfesztivál korábbi nyerteseinek fellépései. György Botond, Balla Levente, Zsók Levente és Kun Zsolt melegítette be a közönséget, majd következett Muszka Sándor, aki egyértelműen a legnagyobb sikert aratta, a közönség egyedül tőle kért ráadást. A tavalyi győztes Kovács Hont Imrét az Open Stage Székelyland fellépése követte, majd Felméri Péter következett. Ekkor került sor a tulajdonképpeni versenyre, amelyet fogorvosnál tett látogatásának elmesélésével egyértelműen nyert meg Kocsis Dávid. A pontot az i-re Beliczai Balázs, a Dumaszínház humoristájának előadása tette fel, akinek elsősorban zenés paródiája aratott osztatlan sikert. Többek közt elhangzott az Eurovíziós Dalfesztivál magyar résztvevőjének, Bye Alexnek magyarosított neve: Viszlát Sanyi.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.