2010. december 29., 09:202010. december 29., 09:20
Életre szóló tanulságul szolgált nyolc erdélyi fiatal számára az a napokban megejtett börtönlátogatás, amelyet iskolájuk és a szamosújvári börtön vezetősége szervezett számukra egy különleges program keretében. A városban működő büntetés-végrehajtási intézet azzal a céllal mutatta be a diákoknak rendhagyó módon az intézmény falain belül zajló életet, hogy még időben elrettentse a fiatal látogatókat a bűncselekmények elkövetésétől, ugyanakkor hiteles tájékoztatást nyújtson a társadalomnak a fogva tartási körülményekről. A projekt keretében a 24 ezres lélekszámú város (közel ötezerre tehető a magyar nemzetiségű lakosok száma) Ana Ipătescu Gimnáziumának nyolc tanulója egy egész napot tölthetett a rácsok mögött a többi elítélttel, megismerhették a rabok mindennapjait, szokásait és feladatait. Alin Fetche, a börtön oktatásért és pszichoszociális gondozásért felelős igazgatóhelyettese szerint a diákok meghívásával, a börtönviszonyok bemutatásával azt célozzák, hogy lehetőleg visszaszorítsák a fiatalkorú bűnözést, csökkentsék a bűncselekményt elkövető általános és középiskolások számát, ugyanakkor segítsék elő a fogva tartottak későbbi társadalmi beilleszkedését is.
Az egynapos börtönlét során a fiatalok – a rabruha felöltésének kivételével – teljes egészben belekóstolhattak a fogolyéletbe. Ujjlenyomatot vettek tőlük, két, erre a célra kiválasztott rabbal laktak egy cellában, együtt étkeztek a fogva tartottakkal, továbbá az intézmény felügyeletét ellátó őrök azt is bemutatták nekik, adott esetben miként oldják meg a rabokkal kirobbant konfliktusokat. A diákok kivétel nélkül egyedinek és tanulságosnak nevezték a börtönlátogatást, amelynek nyomán nemcsak a fogva tartási körülményekről vagy a rabokról kialakult előítéleteik, hanem életfelfogásuk is megváltozott. „Számos fogva tartott teljes nyíltsággal mesélt előéletéről, az általa elkövetett bűncselekményekről. Engem személy szerint leginkább az hatott meg, hogy a rabok mindegyike azt tanácsolta: fontoljuk meg jól, mit cselekszünk, és ne kövessük el azokat a hibákat, amelyek miatt ők többéves bűnhődésre kényszerültek” – osztotta meg tapasztalatait az egyik 18 éves diák, hozzátéve: a börtönkapun kilépve teljesen másként értékeli a szabadságot, a családi élet jelentőségét. A II. József német–római császár, magyar király által 1785-ben alapított szamosújvári börtön különben a legszigorúbb büntetés-végrehajtási intézetek közé tartozik Romániában, emellett többek között arról híresült el, hogy 1869 után haláláig itt raboskodott Rózsa Sándor (sírja a fogház melletti temetőben található), a kommunizmus idejében pedig a legszigorúbb rendszerű politikai börtön volt. A szamosújvári rendhagyó börtönlátogatásra egyébként volt még példa Romániában: idén tavasszal a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont 19 tanulója kereste fel a feketehalmi börtönt.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.