Hirdetés

Dési rendőrfőnök: nem lophattam, mivel épp a szeretőmmel szexeltem

A dési teherpályaudvar gázolajlopással vádolt rendőrfőnöke azzal védekezett az ügyészségen, hogy a tettenérés éjszakáját a szeretője karjaiban töltötte az irodájában, így értelemszerűen nem vehetett részt semmiféle lopásban.

Hírösszefoglaló

2012. szeptember 06., 11:472012. szeptember 06., 11:47

Vasile Câmpant, a a dési vasútállomási rendőrőrs parancsnokát azzal gyanúsítja az ügyészség, hogy ő a feje annak a bűnbandának, amely három hónap alatt 50 tonna gázolajat lopott a teherpályaudvaron veszteglő tartályvagonokból – írta a Ştiri de Cluj című helyi hírportál.

A rendőrfőnök azonban azt állította a kihallgatás során, hogy a július 28-ra virradó éjszakán, amikor a hatóságok gázolajlopás közben tetten érték a vasúttársaság több alkalmazottját, ő az irodájában szexelt a szeretőjével. Mint elmondta, a tettenérés éjszakáján azért parkolt gépkocsijával a helyszín, azaz a peron közelébe, hogy ezzel alibivel szolgáljon a feleségének, aki nem tudta, hogy férjének három éve kapcsolata van egy másik nővel.

Câmpan azt is elmondta a kihallgatáson, hogy gyakran szeretkezett irodájában a szeretőjével, az ügyészek azonban felfigyeltek arra, hogy gázolajlopás csak akkor történt, amikor a rendőrfőnök éjszakai szolgálatban volt.

Az ügyészeknek arra a kérdésére, hogy miért nem tett semmit a tolvajok kézre kerítésére, Câmpan azt válaszolta: a szeretőjével való foglalatoskodás elvonta a figyelmét.

Azt azonban elismerte, hogy ő maga is kiszolgálta magát a gázolajból, de csak abból, amit a tolvajok „a tartályok fenekén hagytak”. Câmpan szerint ez nem tekinthető lopásnak.

A Ştiri de Cluj szerint a dési rendőrnek meglehetősen jó kapcsolatai vannak a rendőrségen belül: sógora Cătălin Udrea főfelügyelő, az Országos Vasúti Rendőrség főnöke, felesége pedig a rendőrség büntetés-végrehajtási főigazgatóságán dolgozik főfelügyelőként.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés