
Fotó: A szerző felvétele
2010. április 02., 09:362010. április 02., 09:36
Tamás Sándor elmondta, a sepsiszentgyörgyi és a háromszéki önkormányzatok nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki Dancs Annamarival, azért is nevezték ki Háromszék utazó kulturális nagykövetének, mert amerre jár, ahol koncertezik, viszi a szülőföldje jó hírét.
„Misszióját sikerrel teljesíti, kézzelfogható eredményei vannak, hiszen minden útjára küldünk vele szórólapokat, turisztikai és ismeretterjesztő anyagokat, filmeket, diákat” – ismertette a közös projektet a megyei önkormányzat elnöke. Dancs Annamari már korábban svédországi turnéján is teljesítette követi feladatait, és a március végén lezajlott kanadai fellépései során is ezt tette.
Dancs Annamari a kanadai turné fantasztikus hangulatú előadásairól számolt be. Elmondta, Torontóban és Calgaryban lépett fel, és mindenütt lelkes közönség fogadta könnyűzenei és operettműsorát. „Az operettáriáknak nagyon örvendtek az idősek, a nosztalgiadalokra mindenki táncolt, és a saját számaimat is vastapssal köszönték meg” – részletezte az énekesnő. Mint elmesélte, a találkozások során általában nemcsak énekelt, hanem sokat mesélt pályafutásáról, a háromszéki tájak, turisztikai látványosságok szépségeiről.
„A Kanadába kitelepedett magyarok és románok közül sokan már évek óta nem jártak itthon, ezért kíváncsiak voltak, mi történik, mi változott” – idézte fel az énekesnő. Egy-egy fellépés a beszélgetésekkel együtt többórásra elhúzódott, de ezt sem az énekesnő, sem a közönség nem bánta. Annamari elégedett, mert sok kanadai a nyáron készül Erdélybe, de általában Kolozsvárra és Kalotaszegre tervezték a látogatást, és sikerült meggyőzni őket, hogy a Székelyföldre, Háromszékre is ellátogassanak.
Az énekesnő elmondta, bebizonyosodott, hogy nem elég, ha valaki tehetséges, támogatásra is szükség van a kibontakozásához, a fejlődéséhez, ő ezt a támogatást megkapta, és ebből próbál törleszteni.
Annamari ugyanakkor arról is beszámolt, hogy jelenleg a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínházban próbál, az intézmény meghívására a Víg özvegy és a Marica grófnő operettekben szerepel, a két bemutatóra májusban kerül sor. Készül továbbá az A-ha című számához a videoklip, és hazai, valamint magyarországi turnét is tervez.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.