Már nem különleges élmény olyan sztárokba botlani Budapesten, mint Ryan Gosling, Tom Hanks, Harrison Ford vagy Hugh Jackman, hiszen a filmgyártás egyik legfontosabb európai központjává nőtte ki magát a magyar főváros a szakmát érintő kedvező adóknak és remek technikai lehetőségeknek köszönhetően – írja az AFP hírügynökség.
2016. december 29., 19:512016. december 29., 19:51
2016. december 29., 19:512016. december 29., 19:51
Az elmúlt években olyan amerikai kasszasikereket gyártottak Budapesten, mint a 2015-ös A kém, Jude Law főszereplésével, vagy a 2016-ban megjelent Inferno, amelyben Tom Hanksé a főszerep. A hatvanéves sztár heteken át a fővárosban tartózkodott a forgatás idején, amely után úgy nyilatkozott: „Budapest a világ egyik legszebb városa”.
A külföldi filmgyártókat a Budapesttől 20 kilométerre fekvő Etyek településen található Korda Studios csalogatja a leginkább, amelyet kevesebb mint tíz éve nyitottak meg egy hidegháború idején használt katonai bázis helyén. A létesítmény egészen rendkívüli helyszínek megteremtésére is alkalmas: a Matt Damon főszereplésével játszott Mentőexpedíció forgatásakor nem kevesebb, mint négyezer tonna vörös földet helyeztek el benne, hogy Marssá alakítsák. Ám nemcsak a stúdió, hanem maga a főváros is „szerepelt” a filmben, bár Pekingnek álcázva. Ezen kívül Budapest „játszotta” már Párizst, Bécset és Moszkvát is más-más filmekben.
A jól felszerelt létesítmény, az előnyös adók és az olcsó képzett munkaerő Budapestet „London után Európa második legnagyobb filmgyártó központjává emelte” – közölte Kresmery Dániel, a Korda Studios gyártási és fejlesztési részlegének a vezetője, aki biztatóan hozzátette, „kapacitásunknak csupán 75 százalékát használjuk ki egyelőre”.
A budapesti parlament 2004-ben fogadta el azt az adózásra vonatkozó törvényt, amelynek köszönhetően előszeretettel választják a fővárost a külföldi filmgyártók. Ennek köszönhetően idén több mint 270 millió eurót hozott Magyarországra az iparág, szemben a 2011-es teljesítménnyel, amely 105 millió euró volt a kormány állítása szerint. „Az ágazat Magyarország bruttó hazai össztermékének (GDP) a 0,15 százalékát teszi ki, és ez a legmagasabb arány egész Európában” – közölte az AFP-vel Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója. Jelenleg megközelítőleg száz vállalat, négyezer alkalmazottal élteti a magyar filmipart.
A stúdió nemcsak Hollywood „kihelyezett gyára”, hanem hazai alkotóknak is lehetőséget biztosít: Nemes Jeles László Oscar-díjas, 2015-ben megjelent Saul fia című filmjét, valamint Mundruczó Kornél a cannes-i filmfesztivál 2014-es kiadásán a zsűri díjával jutalmazott Fehér isten című filmjét szintén itt forgatták.
Sárosi István
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!