Csoki a csapból is

Ilyen hely a Planete Chocolat is, amely Brüsszel történelmi városközpontjától alig néhány utcányira fekszik. A „se nem cukrászda, se nem bolt” a 19. század első felének hangulatát idézi. A kirakatokat korabeli csészék és dobozok ékesítik, a falon öntőformák lógnak. A több száz különlegesség között ott találhatjuk a Santa Maria vezérhajó kis mását is, emlékeztetőül,  hogy a legénység nemcsak egy új földrészt, Amerikát fedezte fel, hanem a kakaóbabot is így ismerhette meg az öreg kontinens.

Elárulható műhelytitkok
A Planete Chocolatot – akárcsak a Belgium fővárosában lévő többtucatnyi híres édességboltot – naponta turisták százai özönlik el, főleg olyanok, akik a szemet-szájat elkápráztató nyalánkságok megvásárlása mellett arra is kíváncsiak, miként készül a híres belga csokoládé. Néhány pluszban leperkált euróért az évszázados, kis családi vállalkozásként működő bolt tulajdonosai szívesen hátravezetnek, és beavatnak a csoki készítésének elárulható titkaiba. Olivia Heringa és az üvegfalon túl szorgoskodó mesterszakács kollégája, vetítéssel és csokigyártással egybekötött bemutatójából sok olyan részletet tudunk meg, amelyekre akkor, amikor csokoládéval kényeztetjük magunkat, talán oda sem figyelünk. A rövidfilm a kakaószürettől a végtermék csomagolásáig mutatja be az érdeklődőknek a csokoládé útját. „Na és, ki volt az első európai, akinek megadatott, hogy megkóstolja a csokoládét?” – teszi fel a bemelegítő kérdést a fiatal szőke hölgy, aki minden pontos választ csokiérmével jutalmaz. Az ösztönzés hallatán székelyföldi küldöttségünk addig csak összesúgó tagjai közül többen is bátorkodnak hangosan válaszolni: „Hát Kolumbusz Kristóf”. „Helyes!” – nyugtázza a házigazda, és máris nyújtja a csokiérmékkel telerakott tálcát. Amerika felfedezőjét ugyanis folyékony csokoládéval üdvözölték a maják, akik számára, a legenda szerint, minden egyes kakaószem szent volt. Ami nem is csoda, hisz isteneikhez imádkozva is kakaószemeket vittek a templomokba. A maja kultúrában azonban a kakaóbabnak nemcsak a kultikus életben, hanem a mindennapokban is megvolt a maga kiemelt helye: fizetőeszközként is szolgált.

A mennyország cukrozott itala
Annak ellenére, hogy állítólag már Kolumbusz Kristófnak is megadatott megkóstolni az indiánok főzte kakaós italt, nem hatott oly könnyen az európaiak ízlésvilágára. „Mi csak azután kezdtük megszeretni a csokoládét, miután szerzeteseink cukorral édesítették” – mondja Olivia Heringa, majd egy 16. századbeli történettel fűszerezi mondanivalóját. A történet szerint a gazdag családok, akik megengedhették maguknak az akkor igencsak jelentősnek számító kiadást, még az egyházi szertartások ideje alatt is csokoládét ittak. A csokoládébűvölet addig fajult, ameddig a főpapok – annak ellenére, hogy egyházi berkekben kezdődött a csokoládé megédesítése – kiátkozással fenyegették a templomi szertartások rendjét semmibe vevőket. „És tudják, mi történt ezek után?” – teszi fel a kérdést Olivia. A terem elnémul, senki nem vállalkozik a válaszadásra, holott a levegőben lóg a csattanós fordulat. „A hívek lecserélték a fenyegetőző bíborost!” – böki ki a vendéglátónk, derűt váltva ki a hatásszünet pillanatai alatt teljesen elnémult teremből.
A rövid csokoládétörténelem-lecke ideje alatt egyéb, manapság hihetetlennek tűnő furcsaság is kiderül a közkedvelt édességről. Mert ugyan bizony ki gondolná, hogy évszázadokkal ezelőtt a gyermekeknek tilos volt csokoládét fogyasztaniuk! Mint ahogy az is kissé bizarrul hangzik, hogy az egyszerű munkásember csupán a 20. század elejétől engedhette meg magának, hogy csokoládét vásároljon – kezdetben szinte teljes egyheti keresetéből. De fogyasztói közül ki hinné, hogy az ínyencségnek számító fehér csokoládét a szakma nagyjai valósággal megvetik, lenézik, mivel éppen a lényeget, az Európában is nagy becsben tartott kakaót nélkülözi.
Olivia kérdései tovább sorjáznak, de küldöttségünkben akad olyan pedagógus, aki szinte mindenre megfelel. „Vigyázz, mert cukorbeteg leszel!” – szólnak a többiek neki, miután már a sokadik jutalompénzt is befalja.

Frissen verbuvált „cukrászinasok”
A bemutató elméleti részét követően a Planete Chocolat munkatársa a gyakorlati részbe is beavat. Olyannyira, hogy két vendéget cukrásznak öltöztet be, majd meleg masszát, munkaeszközt és formát tesz eléjük. Társaink tanulékony inasokhoz méltóan, egy-egy balkezes mozdulatot is közbeiktatva próbálnak megbirkózni a feladattal. Közben az üvegfal mögül a mester is előkerül. Nem szól bele, nem dorgál, nem utasít, csak nagy bajusza alatt kiadósokat mosolyog, mintegy jelezvén, hogy „nem is olyan rossz ez, fiúk”. Amikor a küldöttség valamennyi tagja megkóstolja vendéglátóink csokoládéját, fordul a kocka – mi kezdünk kérdezősködni. Arra a kérdésre, hogy naponta menynyi csokit eszik, Olivia Heringa röviden válaszol: „Éppen eleget”. A csinos hölgy sportos testalkatát csodálva, az ember akaratlanul is irigykedni kezd, hisz számára ingyen van a csokoládé, s ráadásul meg sem látszik rajta.