
2011. május 24., 11:152011. május 24., 11:15
Tóásó István és Szabó Zoltán május 23-án érkezett meg a nepáli fővárosba, miután május 20-án 8000 méter körül viharba kerültek és visszafordulni kényszerültek, alig valamivel több, mint száz méterre a Cso-Oju csúcsától.
A székely expedíció két másik tagja, Tulit Zsombor és Sükös József egészségi okokból nem is vettek részt a csúcstámadásban. A két hegymászó az előretolt alaptáborból Katmanduba utazott, ahol orvosi ellátásban részesültek légúti megbetegedéseik miatt.
A négy hegymászó sikerként értékeli, hogy mindannyian épen, egészségesen térhetnek haza. Mint mondták: fáj, hogy a csúcsig hátralevő távolságot nem sikerült megtenniük, de utólag is helyesnek tartják, hogy felelőtlenül nem sodorták veszélybe önmaguk és társaik életét.
Bölcs dolognak tartják, hogy oxigénpalack nélkül, a váratlanul rendkívül kedvezőtlenre fordult időjárásban nem kísértették a lehetetlent.
A Cso Ojun egyébként néhány nappal korábban életét veszítette az egyik legismertebb holland hegymászó, Ronald Naar. A Peak Freak-csapat tagjaként mászó Naar egy sikertelen csúcstámadást követően a 7500 méteren fekvő 3-as táborból lefelé tartva összeesett és meghalt.
Tulit Zsombor egyébként 2009-ben már próbálkozott a Cso-Oju meghódításával, akkor feleségével, Ruszuly Éva színésznővel 7800 méter magasra sikerült felkapaszkodnia a világ hatodik legmagasabb, 8201 méter magas csúcsán. Próbálkozásukat a kedvező időjárási viszonyok hiúsították meg.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!