Hirdetés

Csillagászoké a fizikai Nobel-díj

Saul Perlmutter amerikai és Brian P. Schmidt ausztrál, valamint Adam G. Riess amerikai csillagászoknak ítélték oda megosztva az idei fizikai Nobel-díjat - jelentették be kedden a Svéd Királyi Tudományos Akadémián Stockholmban.

MTI

2011. október 04., 12:422011. október 04., 12:42

A bizottság indoklása szerint a három tudós „a világegyetem gyorsuló ütemben való tágulásának távoli szupernóvák megfigyelésével történt felfedezéséért” érdemelte ki a díjat. Az elismeréssel összesen 10 millió svéd korona is jár, ennek felét Perlmutter, másik felét Schmidt és Riess kapja. 1998-ban a csillagászatot alapjaiban rengette meg két kutatócsoport akkor közzétett eredménye. A Perlmutter által vezetett csoport 1988-ban kezdte munkáját, míg Schmidt csapata – amelyben kulcsszerepe volt Riessnek – 1994-ben látott neki a feladatnak.

Mindkét kutatócsoport a világegyetem feltérképezését tervezte a legtávolabbi szupernóvák azonosításával. Az egyre összetettebb földi és űrbéli távcsövek, az egyre nagyobb teljesítményű számítógépek, valamint az új, digitális CCD képalkotás együttesen tették lehetővé, hogy az 1990-es években újabb részletekkel gazdagodjon kozmológiai tudásunk. A kutatócsoportok az Ia típusba sorolt szupernóvákkal dolgoztak. Ennél a típusnál kettős rendszerben lévő fehér törpecsillag termonukleáris robbanásáról van szó, miután a tömege anyagátáramlás vagy összeolvadás miatt meghalad egy kritikus értéket.

Egyetlen ilyen szupernóva annyi fényt tud kibocsátani, mint egy egész galaxis. Összesen ötvennél több olyan távoli szupernóvát talált a két csapat, amelyek fénye gyengébb volt az elvártnál, ami annak jele, hogy a világegyetem tágulása gyorsul. Ez a felfedezés azt jelentheti, hogy az univerzum egyszer a jövőben megfagy. A feltételezések szerint ezt a gyorsulást az úgynevezett sötét energia hajtja, az azonban még rejtély, hogy mi is ez a sötét energia. Eddig annyit tudunk róla, hogy a világegyetem háromnegyedét sötét energia alkotja. A 2011-es fizikai Nobel-díjasok eredményei tehát egy olyan univerzum feltárását segítették, amely nagymértékben ismeretlen a tudomány számára – olvasható a Nobel-díj hivatalos honlapján .

Saul Perlmutter asztrofizikus 1959-ben született az Egyesült Államokban, 1986-ban doktorált Berkeley-ben, a Kaliforniai Egyetemen. Jelenleg is az egyetem, valamint a Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium (LBNL) munkatársa. Brian P. Schmidt amerikai és ausztrál kettős állampolgár, 1967-ben született az Egyesült Államokban, 1993-ban doktorált a Harvard Egyetemen. Jelenleg az Ausztrál Nemzeti Egyetem professzora Weston Creekben. Adam G. Riess 1969-ben született az Egyesült Államokban, 1996-ban doktorált a Harvard Egyetemen, jelenleg a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem és a Hubble-űrtávcső tudományos irányítását végző intézet (STScI) munkatársa.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés