
Összehangolt munka folyik a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének műhelyeiben, ahol javában készülnek az év végi vásárokra, többek között adventi gyertyákat öntenek, ezenkívül nyakpárnákat, kötényeket varrnak, és zoknikat kötnek.
2016. november 10., 13:362016. november 10., 13:36
Józsa Csaba, a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének alelnöke elmondta, a Még egy esély elnevezésű projektjük részeként év közben számos vásáron részt vettek, és már hónapok óta készülnek az év végi rendezvényekre is, például a fogyatékkal élők december 3-ai világnapjára, illetve a december 17-én tartandó családok adventjére.
A gyertyaöntő- és varróműhelyeikben tizenhét fogyatékkal élő személy dolgozik, mindenki a képessége szerint. „Lényeg a csapatmunka, elégtétel számukra, hogy hasznos dolgot művelnek. Ha a mi termékeinket megvásárolják, akkor a szervezet közösségét támogatják\" – emelte ki Józsa Csaba. Gyertyáik többek között a Merkúr áruházlánc polcain is megtalálhatók, s egyre nagyobb a kereslet rájuk. Amint vallják: „minőségileg megfelelő, amit készítünk, egyre népszerűbbek a termékeink, és jól állunk a munkával is, a megrendeléseket tudjuk teljesíteni\" – osztotta meg Marton Panna Imola, a gyertyaöntő műhely vezetője. A csíkszeredai önkormányzat 37 ezer lejjel támogatta a projektjüket, ebből a pénzből fedezték a nyersanyagszükségletet, többek között viaszt, pálmaviaszt, adalékanyagokat, illatosítókat vásároltak.
A szervezet új központot tervez, amelyet a csíkszeredai Hunyadi János utcában építenének fel. Arról, hogy az ezzel kapcsolatos ügyintézés milyen stádiumban van, Józsa Csaba elmondta, az építési tervek már elkészültek, az engedélyek többségét is beszerezték, csak a tűzoltóság részéről kell megkapniuk az engedélyt, és reméli, tavasszal hozzáfoghatnak az építkezéshez. Korábban beszámoltunk róla, hogy támogatókat keresett a mozgássérültek szervezete, hogy a 25 áras telkükre háromszintes ingatlant építhessenek, amelyben helyet kapna a foglalkoztató műhelyei mellett egy 120 férőhelyes közösségi terem is, valamint gyógytornára és rehabilitációra alkalmas helyiségek és akadálymentesített lakások. Jelenleg a Márton Áron utcai székházban tevékenykednek, amelyet a csíkszeredai önkormányzat biztosított számukra.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!