Hirdetés

Csaknem 80 ezren voltak a marosvásárhelyi Félsziget fesztiválon

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Tavalyhoz képest nőtt a hétfő hajnalban véget ért marosvásárhelyi Félsziget fesztivál nézőszáma, amely elérte a 79 ezret. 2011-ben 73 ezer látogatója volt a három napig tartó rendezvénynek. Bár nem sikerült 80 ezer fölé tornázni ezt a számot, így is hatezerrel többen látogattak a Félszigetre az idén - közölte Camelia Lepedus Sisko, a fesztivál sajtóirodájának munkatársa.

MTI

2012. augusztus 27., 13:312012. augusztus 27., 13:31

A fesztivált tizedik alkalommal tartották meg, a nézőszám a szervezők szerint az előző évekhez képest olcsóbb jegyárak, a jó idő és a közönség igényeit figyelembe vevő zenei kínálat miatt alakult kedvezően.

A kolozsvári Max Weber Társadalomkutató Központ által a fesztivál helyszínén készített felmérés szerint a Félsziget látogatóinak 60 százaléka visszatérő vendég volt, akárcsak 2011-ben. Bodor László fesztiváligazgató szerint ez a szám azt bizonyítja, hogy a Félsziget nő, erős márkanévnek számít. Hozzátette: stabilizálódott a fesztiválozók életkora is, így többség a 20-28 évesek közül kerül ki, ami éppen az a célcsoport, amelynek szól a fesztivál.

A legtöbb félszigetező egyetemista, többségük az erdélyi Maros, Hargita, Kolozs, Bihar, Kovászna, Brassó megyéből, valamint Bukarestből érkezik. A külföldi vendégek száma 5 százalékra tehető, köztük a Magyarországról, Hollandiából, Németországból és Írországból érkező turisták vannak a legtöbben.

A fesztivál első napján már 17 ezer látogató volt, ami rekordnak számít a fesztivál tízéves történetében, hiszen első nap soha ilyen sokan nem voltak még kíváncsiak a fesztivál fellépőire. Ugyanakkor az idei nézőszám-csúcsot szombaton regisztrálták, amikor 24 ezren voltak a Félszigeten. Ez a magas érdeklődés a szervezők szerint főleg Ákos fellépésének köszönhető.

A résztvevők száma nemcsak a koncerteken növekedett, hanem a sportprogramokon, a civil szervezeteket tömörítő Festival Parkban és a Művésztelepen is.

Az idén mintegy 700 ezer euróból megszervezett Félszigeten hetven koncertet tartottak, többek között fellépett a Dire Straits volt tagjai által alapított és a zenekar nagy slágereit játszó The Straits, Ákos, Tinie Tempah, a Children of Bodom, Netsky, a Dirtyphonics, a New Model Army, a Babylon Circus, a N.O.H.A. és a Rotfront.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés