
2012. szeptember 26., 09:202012. szeptember 26., 09:20
A Marian Cozma, ismert veszprémi és román válogatott kézilabdázó három és fél évvel ezelőtti megölése és két játékostársa megsebesítése ügyében zajló felülvizsgálati eljárásban a Legfőbb Ügyészség a Győri Ítélőtábla azon jogerős döntésének hatályon kívül helyezését kérte, amelyben az első fokon kiszabott két életfogytiglani és egy 18 éves szabadságvesztés-büntetést 18-18, illetve 8 évre enyhítették.
A védelem ugyanakkor az indítvány elutasítását kérte. Többen is hangsúlyozták a felhergelt közvélemény, a felkorbácsolt indulatok eljárásból történő kirekesztésének fontosságát és azt, hogy a jogállami eljárás mindenkit megillet. A három fővádlott közül egyedül Németh Győző másodrendű szólalt fel az utolsó szó jogán azzal, hogy sajnálja, és maga is elítéli, hogy az egyik – életveszélyes sérülést szenvedett – sportolót megszúrta, de nem akart ölni. A felülvizsgálati tárgyalás rendkívüli sajtóérdeklődés és rendőri biztosítás mellett zajlott. A tucatnyi elkövető közül csupán a három fővádlott ügye került a legfelsőbb bírói fórum elé. Tegnap reggel Raffael Sándor elsőrendű, Németh Győző másodrendű és Sztojka Iván harmadrendű vádlottat bilincsben vezették be a Kúria földszinti nagytermébe, ahol mintegy félszáz érdeklődő jelenlétében iratismertetéssel elkezdődött a három napra kitűzött tárgyalássorozat.
A legfelsőbb bírói fórum Cozma-ügyben eljáró tanácsának elnöke Kónya István, a Kúria elnökhelyettese és büntetőkollégiumának vezetője, a jelenlegi legmagasabb beosztású magyar büntetőbíró. Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án gyilkolták meg egy veszprémi lokál előtt, segítségére siető társait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.
A Veszprém Megyei Bíróság 2011 júniusában első fokon, nem jogerősen életfogytiglant szabott ki Raffael Sándorra és Németh Győzőre, Sztojka Iván pedig húsz év fegyházbüntetést kapott. A fellebbezések folytán a Győri Ítélőtáblára került ügyben 2012. április 27-én kihirdetett jogerős ítéletben azonban jelentősen enyhítették a három fővádlott büntetését. A tábla indoklása szerint a cselekmények nem tekinthetők életfogytiglani szabadságvesztéssel is sújtható minősített emberölés kísérletének, ehelyett emberölés és testi sértés állapítható meg, ami ebben az ügyben legfeljebb 20 éves szabadságvesztéssel sújtható. Májusban az eset kapcsán Orbán Viktor is megszólalt a parlamentben, néhány nappal később pedig Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a nyilvánosságban és a Kúria elnökének írt levelében is kérte az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát a legfelsőbb bírói fórum elnökétől.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.