
„A korallzátonyok látványával nem lehet betelni, a víz alá merülés pedig olyan, mint a jóga, a búvárok igyekeznek lelassítani légzésüket” – hangzott el többek között az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Nyitott szemmel: Ég alatt, víz alatt című hétvégi kolozsvári beszélgetőestjén.
2015. május 31., 21:342015. május 31., 21:34
A rendezvényen Laczkó Vass Róbert színész beszélgetett dr. Szabó D. Zoltán biológussal és lapunk munkatársával, Könczey Elemér karikaturistával, akik egyiptomi búvárkalandjaikat mesélték el, számtalan fényképpel és videofelvétellel színesítve.
Könczey Elemér elmondta, szigorú szabályai vannak a tengeri búvárkodásnak, mindig ketten merülnek, és nemcsak a saját, hanem a társuk felszerelését is ellenőrizniük kell. A 10-20 vagy 25 méter mélységből egyébként kockázatos nagyon gyorsan feljönni. A felszerelés használatát is nehéz megtanulni, de aztán meg lehet szokni, Könczeynek ez a negyedik merülésekor sikerült.
A búvárkodás ugyanakkor előzetes felkészülést igényel, igaz, négy-öt nap alatt elvégezhető egy búvártanfolyam. Ez részint elméleti képzésből áll, de a sikeres vizsgához úszni is tudni kell, egész pontosan 200 métert kell leúszni az oktató előtt. Egyébként sokat kell gyakorolni, egy kezdő búvárnak ehhez napi 2-3 merülés elég.
A legnagyobb veszélyt a nitrogénnarkózis jelenti, amely a részegséghez hasonló állapotot okoz. A nitrogén ugyanis nyomás alatt oldódik a vérben és a szövetekben, és egy adott telítettség felett blokkolja az agyban az ingerületátvitelt az úgynevezett szinapszisokban. A búvárok szervezetébe a merüléskor használt levegőpalackból kerül a nitrogén.
Szabó D. Zoltán ugyanakkor elmondta: a búvárkodás sok szervezéssel jár, de nem drága sport, olcsóbb például a sízésnél.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!