
Bulgáriai nevelőszülők viselik majd gondját a négyéves szőke Mariának, akit a görögországi, Farsala városban található roma telepen találtak nemrég. Az SOS gyermekfalu nemzetközi szervezet programján keresztül helyezik el Sztara Zagora közelében, Nikolaeovoban a kislányt – mondta el Detelina Kotevszka, a bulgáriai gyermekvédelmi hivatal képviselője a sajtónak.
2013. október 30., 17:222013. október 30., 17:22
A hivatal munkatársa azt nyilatkozta, egyelőre nem lehet tudni, mikor tér vissza Maria Bulgáriába, de a hivatal már a bolgár határon várni fogja a gyermeket. A Bulgáriában élő roma házaspárt, Atanasz és Szaska Ruszevet gyanúsítják azzal, hogy eladták gyermeküket egy görögországi roma házaspárnak. A Bulgáriában élő házaspárnak több szőke gyereke van, akik egyébként hasonlítanak Mariához. Ruszevék kilenc gyerekükből öttel élnek együtt egyetlen szobában, szociális segélyből és alkalmi munkákból tartják fenn magukat.
Kedden a szófiai gyermekvédelmi igazgatóság közleményben szögezte le, hogy lépéseket tesz annak érdekében, hogy Maria visszakerüljön Bulgáriába. Múlt hét végén bizonyították be DNS vizsgálatokkal, hogy Ruszevék a négyéves szőke kislány valódi szülei. Az anya a bolgár sajtónak úgy nyilatkozott, azért adta el gyermekét a görögországi házaspárnak, mert nem volt pénzük, hogy nevelhessék őt. A hatóságok a Gyermekmosoly alapítványnak adták át a gyermeket, ahová több mint 8000 hívás érkezett olyan szülőktől, akiknek eltűnt a gyereke. A görög nyomozó hatóságok szerint 2011-ben virágzott a gyerekkereskedelem Bulgária és Görögország között: az \"eladó\" és \"vevő\" közötti közvetítők 15 és 20 ezer euró közötti összeget kaptak.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!