
2012. február 01., 07:192012. február 01., 07:19
A művész „nagy idők” koncertjét ígéri romániai rajongóinak, akik olyan világhírű darabokat hallhatnak majd a tenor tolmácsolásában, mint a La Donna e Mobile vagy a Nessum Dorma. Koncertjegyek 100 és 200 lej közötti áron kaphatók több bukaresti üzletláncban, az interneten keresztül pedig a Biletoo.ro, Blt.ro, Bilet.
ro vagy Myticket.ro honlapon rendelhetők meg. Carreras, katalán nevén Josep María Carreras i Coll, 1946. december 5-én született Barcelonában. Tehetségét korán felismerték, 5 évesen egy katalán rádióállomás adásában szerepelt, 11 évesen pedig fellépett a barcelonai Teatro Liceo színpadán.
Fiatalkorában eredetileg vegyésznek készült, de hamar rájött, hogy inkább a konzervatóriumba szeretne beiratkozni. 1971-ben az olaszországi Parmában megnyerte a nemzetközi Verdi-énekversenyt. Első helyezése után Carlos Caballé (Montserrat Caballé testvére) lett a menedzsere, és hamarosan megnyíltak előtte a világ operaházai. Több operafilmet is forgatott. Karrierje töretlenül ívelt fölfelé egészen 1987. július 14-ig, amikor is éppen Párizsban tartózkodva, egy Bohémélet-filmforgatás alatt megtudta, hogy akut leukémiában szenved.
Hosszas gyógykezelés következett – mialatt természetesen nem lépett fel sehol – egészen 1988 nyaráig. Gyógyulása után 1988. július 21-én lépett fel újra, a barcelonai diadalív előtti téren. Hatalmas tömeg ünnepelte a visszatérő művészt, aki a Vincero (győzni fogok) című Kalaf-áriával fejezte be koncertjét.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.