
Brian May, a Queen együttes egykori gitárosa Bukarestben és Budapesten ad koncertet Kerry Ellis brit énekesnővel jövő márciusban.
2015. október 08., 16:512015. október 08., 16:51
A Danubius Music szervezésében két előadást láthat-hallhat a közönség a Budapest Kongresszusi Központban március 11-én és 12-én, március 14-én pedig első ízben lépnek fel Romániában: a bukaresti Palotateremben (Sala Palatului) koncerteznek. A bukaresti koncertre jegyeket az Eventim.ro-n lehet vásárolni.
A két sztár közös, One Voice című turnéjának keretében a kelet-európai térségben tizenegy koncertet ad - közölték a szervezők az MTI-vel. A 68 éves Brian May nemrég fejezte be a Queen + Adam Lambert című turnét Dél-Amerikában.
A gitáros harminc évvel ezelőtt, 1986. július 27-én a Queen együttessel a világhírű nyugat-európai zenekarok közül elsőként lépett fel a vasfüggöny mögött. A Népstadionban tartott koncertből készült a Live Magic című koncertfilm. A One Voice Ruth Moodynak, a Wailin\' Jennys kanadai zenekar egyik alapítójának szerzeménye; a dal May és Kerry Ellis közös előadásában lett a közelmúltban siker.
A két előadó a We Will Rock You című musical szereplőválogatásán találkozott először Londonban, Kerry Ellis 2002 és 2004 között Meat szerepét alakította a Dominion Theatre-ben tartott előadásokon. A most 36 éves Kerry Ellis musicalkarrierje során játszott a My Fair Lady-ben, a Miss Saigonban, a Nyomorultakban, az Oliver!-ben és a Macskákban is. 2010-ben Brian May lett a producere az énekesnő Anthems című stúdióalbumának.
A két előadó egy különleges, bensőséges hangulatú és sikeres koncertsorozatot is csinált együtt Born Free Tour néven: ennek keretében gyertyafény mellett akusztikus koncerteket adtak, hogy így hívják fel a figyelmet a veszélyeztetett állatfajok megmentésével foglalkozó alapítványra. A Ellis és May a koncertekből egy élő albumot is kiadott Acoustic by Candlelight címmel.
Az 1971-ben alakult és az énekes Freddie Mercury 1991-ben bekövetkezett haláláig rendkívül aktív Queen a rockzene történetének egyik legsikeresebb zenekara, világszerte mintegy 170 millió albumot adott el. Az együttes (May és Mercury mellett John Deacon basszusgitározott és Roger Taylor dobolt) utolsó, 1986-os turnéja keretében mintegy 80 ezer néző előtt lépett fel a Népstadionban.
A zenekar Freddie Mercuryvel tizenhárom stúdióalbumot - Queen (1973), Queen II (1974), Sheer Heart Attack (1974), A Night at the Opera (1975), A Day at the Races (1976), News of the World (1977), Jazz (1978), The Game (1980), Hot Space (1982), The Works (1984), A Kind of Magic (1986), The Miracle (1989), Innuendo (1991) - adott ki. 1995-ben megjelent egy posztumusz korong is Made in Heaven címmel, 2008-ban pedig a Paul Rogersszel közösen rögzített.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!