2012. október 30., 13:192012. október 30., 13:19
„Hello Budapest!” – így köszöntötték nem egyszer az elmúlt húsz évben a bukaresti közönséget a könnyűzenei élet legnagyobb sztárjai, akik összekeverték a román fővárost a magyarral – írta az Adevărul.
A felületes földrajzi ismeretekkel rendelkező csillagok listája hosszú. Megtalálható rajta a Metallica együttes, amelynek alapítója, James Hetfield „Jó estét Budapest!”-tel üdvözölte közönségét annak ellenére, hogy nem először járt Romániában. Az egyik legismertebb énekes, aki elsőként követte el a bakit, Michael Jackson volt. Ő 1992-ben a román parlament erkélyéről köszöntötte „Hello Budapest!”-tel rajongóit, akárcsak az Iron Maiden együttes három évvel később.
Hasonló hibát követett el Lenny Kravitz 2008-ban, de a brit Whitesnake rockegyüttes énekese, David Coverdale is magyar nyelven üdvözölte román közönségét. Később a Morcheeba brit együttes is gyarapította a sztároknak ezt a kevésbé dicsőséges névsorát.
A „Bukarest-Budapest szindrómát” nemzetközi toplistákon is jegyzik, hiszen a brit Sunday Times összeállítása szerint a világ leggyakrabban előforduló földrajzi tévedései között az ötödik helyet foglalja el. A lista szerint a leggyakrabban Mallorca sziget fővárosát, Palma de Mallorcát és a Kanári-szigetek Las Palmas nevű városát keverik össze.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.