
David Gilmournak a bonchidai Bánffy-kastélyban való fellépését szorgalmazza a Transyvania Trust Alapítvány – tette közzé támogatásra való felhívását a szervezet.
2015. február 05., 16:112015. február 05., 16:11
Mint írják, az alapítvány egyrészt David Gilmournak, a Pink Floyd együttes énekesének, gitárosának és fő dalszerzőjének nagy rajongója, másrészt csodálják őt azért, hogy szerte a világon széleskörű jótékonysági tevékenységet folytat.
A szervezet azt szeretné, ha a David Gilmour új albumát bemutató turné egyik állomása Bonchida lehetne – a koncert bevételét pedig a kastély restaurálási munkálataira fordíthatnák. Az alapítvány honlapján lehet adományokat felajánlani a kezdeményezéshez, amelynek eredményeképpen az Erdély legszebb kastélyának tartott épületegyüttesnél léphetne fel Gilmour.
Az 1996-ban Kolozsváron bejegyzett Transylvania Trust Alapítványt a műemlékvédelemben már több éve tevékenykedő szakemberek hozták létre az erdélyi épített örökség védelme, az örökségvédelmi tevékenység menedzselése és egy átfogó védelmi stratégia kidolgozása érdekében.
Az alapítvány a műemlékvédelem minden területén tevékeny kíván lenni: egyaránt dolgozik az adatfelvétel, a műemlékvédelmi leltár, állagfelmérés, állagvédelem, helyreállítás, felújítás és karbantartás, valamint tudományos kutatás területén, és rendezvények segítségével próbálja a társadalom egészének értékítéletét javítani, műemlékbaráttá tenni.
Mint ismert, tavaly novemberben jelent meg a Pink Floyd utolsó stúdióalbuma. Az 50. születésnapját ünneplő brit rockegyüttes The Endless River című anyaga az ezt megelőző lemezről, a húsz évvel ezelőtt kiadott The Division Bellről lemaradt felvételek gyűjteménye.
A zenekar az elmúlt húsz évben nem jelentetett meg anyagot, a billentyűs Richard Wright 2008-as halála pedig végleg eldöntötte az együttes sorsát. De David Gilmour gitáros és Nick Mason dobos még érzett a Pink Floydban egy fejezetet, amit mindenképpen meg akartak mutatni a világnak. David Gilmourék idén többek közt Nagy-Britanniában, Németországban, Olaszországban, az Egyesült Államokban, Hollandiában és Franciaországban mutatják be új albumukat.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!