Közel harmincezren látogattak el a kolozsvári Fogoly (Potaissa) utcában a múlt héten megrendezett Christmas Goodies (Karácsonyi ínyencségek) elnevezésű street food fesztiválra.
2016. december 19., 17:392016. december 19., 17:39
A rendezvény negyedik, december 12. és 18. közötti kiadásán az ételkülönlegességeken kívül ajándéktárgyak és élőzene is fogadta az érdeklődőket. A fesztivál több mint húsz árusa főként sülteket, forralt bort és édességeket kínált a vásárlóknak. Hétköznap naponta körülbelül négyezer, szombat-vasárnap pedig naponta mintegy hatezer személy látogatott el a fesztiválra. Az érdeklődők adományozhattak is, ugyanis a szervezők két, hátrányos helyzetű gyerekeket támogató otthonnak gyűjtöttek – áll a rendezvény projektmenedzserének, Nely Borzának a közleményében.
A street food fesztivál egyelőre egyedülálló rendezvény Romániában, a Christmas Goodies elnevezésű kezdeményezés kitalálói az elsők, akik ilyen jellegű eseményt szerveztek az országban. Bizonyos nyugati államokban már hagyománynak számít az efféle, karácsonyt megelőző rendezvény, és a kolozsváriak erre a mintára próbálták itthon is megteremteni ezt a szokást. A két évvel ezelőtt felmerült ötlet alapján a múlt heti, főként ételínyencségekre alapozó rendezvényt több nagyvállalat és a helyi tanács segítségével sikerült megvalósítaniuk a szervezőknek.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!