Lezárult a nyomozás a Nagyváradon tavaly év végén történt anyósgyilkosság ügyében – a tett elkövetésével gyanúsított ügyvéd, Cosmin Moraru ellen gyilkosság vádjával indítottak bűnvádi eljárást.
2013. július 10., 14:442013. július 10., 14:44
Moraru feleségének, Pazurik Krisztinának minősített emberölésben való bűnrészesség miatt kell felelnie a helyi táblabíróságon. A váradi Mihai Viteazul Műszaki Kollégium pedagógusának a helyzetét súlyosbítja, hogy az áldozat az ő 53 éves édesanyja, Vilhan Piroska volt. Mint ismeretes, a nőt tavaly december harmadikán gyilkolták meg a házaspár lakásán, ahonnan a férj a Bihar megyei Nádtelek határába vitte a fóliába tekert holttestet, majd másnap feleségével együtt Svájcba menekült a hatóságok elől.
A kutyák által megcsonkított tetemet karácsonykor találták meg, ekkorra már el is fogták a két gyanúsítottat, de kiadatásuk csak idén májusban történt meg. A kihallgatások során az ügyvéd eleinte tagadta a vádakat, és volt apósára próbálta terelni a gyanút. A múlt hónapban azonban beismerte tettét, azt vallotta, hogy egy nehéz tárggyal fejbe verte anyósát, aki a konyha padlójára rogyott. Megerősítette ugyanakkor Pazurik Krisztina állítását is, mely szerint az áldozat lánya a másik szobában tartózkodott, nem volt jelen a gyilkosság elkövetésekor. Emberölésért tíz és húsz év közötti börtönbüntetést szabhat ki a bíróság, de a tett beismerése enyhítő körülménynek számít, így Moraru legtöbb 14 év 8 hónapos elzárásra számíthat. Az ítélőtábla pénteken ül össze bizonyításfelvételre, ahol a vádirat ismertetése után a vádlottak vallomást tehetnek.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!