Hirdetés

Biciklis felvonulásokat szerveznek

A kerékpár használatára, a város egészségesebbé, élhetőbbé tételére kívánja felhívni a figyelmet több, az európai autómentes nap apropóján szervezett hétvégi rendezvény is, többek közt Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen. 

Krónika

2014. szeptember 18., 16:432014. szeptember 18., 16:43

Negyedik alkalommal szervezi meg a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) a Tekerj egy jó célért! elnevezésű projektjét pénteken 16 órától Sepsiszentgyörgyön. Az eseményen több mint százötven biciklis vesz részt, az adományozók jelentkezését továbbra is várják, és az esemény helyszínén is lehet iratkozni.

A projekt szerint az adományozók előre ajánlatot tesznek valamely, az eseményre bejelentkezett kerékpározóra vagy csoportra, oly módon, hogy minden letekert kör után egy, öt, vagy tíz lejjel, vagy ennél nagyobb összeggel támogatják az akciót. A begyűlt adományokból húsz darab biciklitartót vásárol az alapítvány, amelyeket a város általános iskoláinál és gimnáziumainál helyeznek el.

Vasárnap szerveznek kerékpáros felvonulást Marosvásárhelyen, ahol évek óta évente kétszer tartanak hasonló akciót: az április 22-i Föld Napja és a szeptember 22-i autómentes világnap apropóján. A résztvevőket 10 órától várják a főtéren, ahonnan a megszokott, 10 kilométeres útvonalon haladnak végig a városon.

Az egyik szervező egyesület, a Marosszéki Közösségi Alapítvány ügyvezetője, Gál Sándor elmondta, újdonságokkal és érdekességekkel is készülnek. Ki lehet majd próbálni az elektromos kerékpárokat, lesz biciklis póló, ügyességi pálya is. “A Védem Egyesülettel közösen 12 órától junior Critical Masst is szervezünk a legkisebbeknek, a forgalom előtt lezárt főtéren kell majd megtenniük néhány kört triciklikkel, pótkerekes járgányokkal” – ismertette Gál Sándor. A résztvevők idén is biciklisávok létesítéséért pattannak “vasnyeregbe”.

Az európai autómentes napot 1998. óta minden évben szeptember 22-én tartják, a rendezvény fel kívánja hívni a városlakók és a városvezetés figyelmét a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémákra, a közlekedési mód felelősségteljes megválasztására, a fenntartható, környezet- és emberbarát városi közlekedés előnyeire.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés