
Fotó: Czinzel László
Változatos programkínálattal várta és várja a közönséget a Szatmárnémetiben augusztus 19. és 28. között szervezett Partiumi Magyar Napok.
2016. augusztus 21., 15:542016. augusztus 21., 15:54
A jubileumi rendezvénysorozat a Partiumi Magyar Napok 15 éve című kiállítás megnyitójával indult pénteken. Az érdeklődők a korábbi rendezvények emléktárgyaiból, pólókból, programfüzetekből és fényképekből láthattak összeállítást a Szakszervezetek Művelődési Házának előcsarnokában, ahol a szervezők hivatalosan is megnyitották az idei Partiumi Magyar Napokat. A kiállításról, illetve a rendezvénysorozat történetéről kiadvány is megjelent, amely betekintést nyújt a szervezés kulisszatitkaiba is.
Az ünnepélyes megnyitót a debreceni Csokonai Nemzeti Színház és a Hajdú Táncegyüttes előadása követte. A 15. Partiumi Magyar Napok első szabadtéri buliját a Szécsenyi utcában tartották, ahol a szatmári The Elvis Band csapott a húrok közé, megidézve a rock \'n\' roll pezsgését és a „király\" búgós sármját. A buli a magyarországi The Bit Beatles emlékzenekarral folytatódott, az együttes tagjai letisztult műsorral idézték meg a beatkorszak és a „gombafejek\" legsikeresebb dalait.
Az államalapítás ünnepén is rengeteg program várta a kicsiket és nagyokat, több ezren énekelték az István, a király rockopera dalait, majd a Kiscsillag fergeteges koncertje várta a közönséget. A rendezvénysorozat második napja Szent István államalapító király ünnepén szentmisével kezdődött, a résztvevők koszorút helyeztek el szobránál. A Szent István Kör szervezésében Szakály Sándor történész tartott előadást a Magyarország belépéséről a második világháborúba. A gyerekek számos játékos program és ügyességi vetélkedő közül választhattak, a Brighella Bábtagozat művészei Az egy kupac kufli című előadással kedveskedtek a kicsiknek. Az interaktív programok sorát az Aranykapu Kulturális Egyesület és a Borókagyökér Egyesület hagyományőrző foglalkozásai gazdagították.
A rendezvénysorozat egyik fénypontja volt Szörényi-Bródy klasszikusa, az István, a király, amelyet a mátészalkai Talán Teátrum előadásában láthatott a nagyérdemű. A több ezres közönség együtt énekelte a népszerű dalokat a negyven tagú kórussal, ezzel is tisztelegve az államalapító előtt. A Kiscsillag koncertjén több százan vettek részt, a zenekar első ízben koncertezett Szatmárnémetiben. A legjobb Kiscsillag dalok mellé egy-két Kispál és a Borz klasszikus is bekerült, amelyet folyamatos taps és ováció követett. Vasárnap a Moby Dick lép fel, hétfőn a Budapest Ragtime Band koncertje várja a nagyérdeműt. A részletes program a Partiuminapok.ro honlapon olvasható.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!