Beszélgetés Dancs Annamarival, a bukaresti és budapesti operettszínház énekesével

A castingon részt vevő közel kétszáz jelentkező közül az erdélyi énekesnőt az első három közé választották. A napokban derül ki, hogy az augusztus 19-i soproni bemutatón ki alakíthatja az amerikai katonába szerelmes vietnami lány szerepét. Addig is Dancs Annamari a bukaresti és budapesti operettszínházban játszott szerepeire összpontosít, de továbbra is szívesen vállal könnyűzenei fellépéseket.

– Miként sikerül beosztania az idejét és az energiáját a popzene és az operett, illetve Budapest és Bukarest között?
– Magam sem tudom pontosan, talán valamiféle istenadta munkabíró tehetségnek köszönhetően. Én is el szoktam csodálkozni azon, hogy mennyi felkérésem, munkám van, és mégis milyen jól tudom az időmet és energiámat szabályozni. Nem könnyű, vagy inkább fogalmazzuk úgy: furcsa, amikor Budapest után ugyanabban az operettben Bukarestben is fel kell lépnem, csakhogy ott románul kell beszélnem és énekelnem, és a közönség is egészen más. De végül is nincs miért panaszkodnom, hisz erre vágytam, és ezt szeretem.

– Milyen a bukaresti közönség?
– Nagyon jó. Annak ellenére, hogy a román fővárosban távolról sincs akkora hagyománya az operettnek, mint Budapesten, az ottani publikum is nagyon szereti. Amióta a két operettszínház 2008-ban aláírt egy együttműködési szerződést, és jobbára anyaországi rendezők dolgoznak Bukarestben, érződik a frissítés a Ion Dacian Operettszínház életében és előadásaiban.

– Hogyan barátkozott meg a román színpadi nyelvvel?
– Egészen jól. Igaz, hogy évekkel ezelőtt jártam románórákra, mint ahogy az is, hogy most is egy kis akcentussal beszélem a nyelvet, de ez az operett világában elfogadott, hisz monarchiabeli lányokat alakítok. Sőt jól is jön az akcentus meg a jellegzetes magyar virtus és temperamentum, ami még hitelesebbé teszi a szereplőt.

– Miként sikerült pesti táncoskomikus partnerével, Kerényi Miklós Mátéval felvennie az akrobatikus ritmust?
– Ezelőtt egy évvel kezdtem el a bukaresti partneremmel gyakorolni, de azok a könnyebb változatok. Pesten viszont nagyon rövid idő alatt egészen nyaktörő koreográfiát kellett betanulnom. Nincs pardon, ha képes vagy az akrobatikus mutatványokra, tiéd a szerep, ha meg nem, mehetsz. Máté csodálatos partner, aki rengeteget segít és bátorít. Nyugodtan rá bízhatom magam, mert tánc közben kiválóan vezet, tesz-vesz, nekem meg el kell engednem magam.

– Egyelőre mindössze a Csárdáskirálynőben játszanak együtt?
– Igen, de remélem, hogy lesz ennek folytatása is, hisz remekül kiegészítjük egymást. Élmény vele dolgozni, rengeteget lehet tőle tanulni. A vérében van a műfaj, hisz híres családból származik; a nagypapája énekmester volt, akárcsak a nagymamája, az apukája rendező és színházdirektor. A Miss Saigon című musical új változatának válogatására is együtt jelentkeztünk. Most azon izgulunk, hogy az amerikai producerek minket választanak a főszerepekre, vagy sem. Nagyon sok mindentől függ, nem pusztán az alkattól meg a hangtól.

– Az operett világában beéri a szubrettséggel, vagy esetleg primadonnai álmai is vannak?
– Hangilag bírom, sőt egyéni fellépéseimen énekelek primadonnai számokat is, a szubrett szerepében mégis sokkal jobban érzem magam. Ez jóval hálásabb szerepkör, mert van benne tánc és akrobatika, itt lehetek drámai is, komika is. Ehhez képest a primadonna sokkal statikusabb, ő az, aki mindig áhítozik a hősszerelmes után, aki megkönnyezteti a nézőt. A szubrett az aranyos kis cukorfalat, aki a táncoskomikussal megkavarja a történetet. Úgy érzem, alkatilag is ez az, ami fekszik nekem.

– Egy olyan szereplő számára, aki konzervatóriumot végzett, mekkora kihívást jelent az előadás prózai része?
– Kolozsváron, az opera szakon tanultunk színjátszást, de az kissé más. Budapesten viszont a legjobb helyen, a legjobb mesterektől lophatom el a szakmát. Míg az operettben komika vagyok, és kis bohém szereplő, a Magyarországon megpályázott Miss Saigonban vagy a Bukarestben kilátásban lévő Rebeccában drámai alakítást kell hoznom. De nagyon tetszik ez is. Oly jó kibújni a bőrömből, és nem mindig a természetemből fakadó mosolygós lány lenni.

– A nyárra, a soproni szabadtéri színpadra tervezett Miss Saigonról van szó?
– Pontosan. Egy olyan megaprodukció, amely kihívás minden énekesnek. Például a címszerepre mintegy száznyolcvanan jelentkeztünk, most meg ott vagyok a rostán fennakadt három között. Az izgalom még nem járt le, talán a héten kapok végleges választ.

– Hogy érzi: az operett és a musical világa lassacskán kiszorítja a popzenét az életéből?
– Nem hinném. Még akkor sem, ha a klasszikus műfaj vagy a musical nagyon közel áll a szívemhez, és úgy érzem, több lehetőség van arra, hogy megmutassam a hangomat, tánctudásomat és színészi adottságaimat. A könnyűzenét sem szeretném elhanyagolni, mert nagyon sok mindent köszönhetek az abban töltött tizenöt évnek. Nem feledhetem sem a nagy, sportcsarnoki vagy szabadtéri koncerteket, mint ahogy a falunapokon, sörfesztiválokon, kis kultúrotthonok poros színpadán való fellépéseimet sem. Mindezek komoly pillérei voltak a karrieremnek.

– Ha hívják, bármikor visszatér azokra a bizonyos poros színpadokra?
– Amennyiben az időm engedi, természetesen. Ezzel tartozom az erdélyi közönségnek, akitől kezdő korom óta oly sok, lelki doppinggal felérő bátorítást kaptam.