
2012. augusztus 22., 21:532012. augusztus 22., 21:53
A bemelegítő után ma már a mély víz következik, hisz este 11-től a The Straits zenekar tagjai lépnek közönség elé, akik közül ketten, Alan Clark és Chris White a legendás Dire Staits világsikereit is megélték. Előtte, 7-től a Zdob şi Zdub, majd 9-től a Republic koncertezik.
Természetesen nemcsak a különböző színpadok előtt lehet szórakozni. A Művésztelep naponta 11 és 23 óra között várja az érdeklődőket, akik kézműves- tevékenységbe is foghatnak. Idén is kihagyhatatlan lesz a színház, tánc, cirkusz és trailer-maraton.
Mint minden évben, az idén is lehet különböző apróságokat, ám mégis hasznos dolgokat nyerni a fesztiválon. Ezen túl, az egyik szponzor jóvoltából százeurós üzemanyagkártyához jut az, aki gokarttal a tizennyolc legjobb idő egyikét futja. Aki nem hajlandó kormány mögé ülni, a Nekem 800 versennyel is nyerhet, mely különbnél különb vetélkedők elé állítja. Arról, hogy az elmúlt tíz esztendő alatt sok minden változott, a marosvásárhelyi önkormányzat tegnapi sajtóközleménye is tanúskodik. A városvezetők üdvözlik a fesztivál résztvevőit, akiknek kellemes és tartalmas kikapcsolódást, valamint felejthetetlen élményeket kívánnak, a szervezőknek pedig sok sikert és minél nagyobb nézősereget.
| Az M Studio aktív résztvevője lesz az idei Félsziget Fesztiválnak. A Művésztelep programjának leghangsúlyosabb szereplői idén a sepsiszentgyörgyi mozgásszínház tagjai. Az M Studio színészei a fesztivál teljes időtartama alatt mozgásszínházi workshopot tartanak, amely keretén belül az érdeklődők belekóstolhatnak a kontakttánc, a kontaktimprovizáció, az akrobatika és a Tai Chi alapjaiba. A workshop mellett az M Studio társulata két közkedvelt produkcióját is bemutatja a Félszigeten: augusztus 24-én, pénteken este 9 órától a Tűztánc című improvizációs tűzbemutató, augusztus 26-án, vasárnap délután 6 órától pedig A behajtó című fizikai színházi előadás lesz látható. |
Aki még emlékszik, tudja, hogy az első években Dorin Florea polgármester többször is keresztbetett a Félsziget szervezőinek, a résztvevőket pedig drogos bandának nevezte. Az idén nemcsak a szervezők és a városvezetők tartanak a Félsziget lakóival; minden jel szerint az égiek is rájuk kacsintanak.
Makkai Gergely, az Országos Meteorológiai Igazgatóság helyettes igazgatója szerint nincs ok az aggodalomra, hisz egész héten szép idő várható. „Az idő jó lesz, egész nap napsütés várható, felhősödés még időszakosan sem lesz. A hőmérséklet folyamatosan nőni fog a jelen értékekhez képest, és napközben akár a 35-37 fokot is elérheti. Esőzésre és széllökésékre nem kell számítani” – biztosította a résztvevőket Makkai. Apró kis gondot csak a hajnali, 10 fok körüli hőmérséklet jelenthet, ám a koncerteken és a sörsátrakban bemelegedő ifjaknak ez meg se kottyanhat.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).