
2012. május 08., 13:042012. május 08., 13:04
Matt Fiddes szerint a hosszú éveken át tartó konfliktus forrása az volt, hogy Michael nem írt alá egy, a pénzsóvár testvérek által kínált szerződést, amely szerint a Jackson Five újra összeállna, és világkörüli turnéra menne – a testvérek ezért 500 millió dollárt kaptak volna.
A The Sun-nak adott nyilatkozatában Fiddes arról is beszélt, hogy Michael Jackson utolsó éveiben „teljesen elveszítette az eszét a gyógyszerektől”. Egy „paranoiás roncs” lett belőle, a Nation of Islam nevű szélsőséges vallási szervezetből gyűjtött maga köré testőröket. Testvéreivel való viszonya annyira elmérgesedett, hogy megtiltotta számukra a belépést birtokaira.
A legélesebb konfliktus 2005-ben robbant ki: egy alkalommal mindenképpen találkozni szeretett volna a sztárral egyik fivére, Randy, és erősködött a testőröknek, hogy engedjék be. Michael ekkor azt a parancsot adta őrzőinek: ha nem sikerül másként távol tartani Randyt, akkor lőjék le.
Ugyancsak Fiddes nyilatkozta azt is, hogy Michael Jacksonnak viszonya volt Whitney Houstonnal, élete utolsó időszakában odavolt Pamela Andersonért, és mindvégig lenézte Madonnát.
Michael Jackson 50 évesen gyógyszertúladagolás következtében halt meg 2009. június 25-én – orvosát Conrad Murrayt nem szándékos emberölés vádjával 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).