
Beismerő vallomást tett kedden Bukarestben a bíróság előtt a tavalyi rotterdami képlopás három vádlottja, Radu Dogaru, Eugen Darie és Alexandru Bitu, akik azt kérték, hogy a nyomozás során megtalált bizonyítékok alapján ítéljék el őket.
2013. október 22., 19:232013. október 22., 19:23
A vádlottak beismerő vallomásukért cserében arra számíthatnak, hogy ha börtönbüntetésre ítélik őket, elengedik a büntetés egyharmadát. Cătălin Dancu, Radu Dogaru ügyvédje úgy nyilatkozott, be fogja perelni a Kunsthal műcsarnokot és Rotterdam polgármesteri hivatalát annak a jelentésnek az alapján, amelyet a hollandiai rendőrség készített közvetlenül a hét festmény elrablása után és amelynek segítségével azt fogja bebizonyítani, nem foganatosítottak megfelelő biztonsági intézkedéseket a rablás ellen: nem volt szenzorral ellátva és körül sem volt kerítve a képek körül a tér.
A rotterdami műcsarnokból eltulajdonított hét festmény közül kettő a belgiumi illegális műkincspiacra került, ötöt pedig párnahuzatba rejtve Romániába csempésztek, azt azonban most sem lehet tudni, hogy hol vannak jelenleg a műalkotások. Cătălin Dancu úgy tudja, hogy öt festmény a Moldovai Köztársaságban van.
Mint arról korábban beszámoltunk, a rotterdami műcsarnokban magángyűjteményből rendezett kiállításról tavaly októberben Pablo Picasso Arlequin-fej, Henri Matisse Fehér és sárga ruhában olvasó nő, Claude Monet Waterloo híd és a Charing Cross híd című munkái, Paul Gauguin Nő nyitott ablak előtt, a művész menyasszonya című képe, valamint egy Meyer de Haan-önarckép és Lucian Freud Nő behunyt szemmel című alkotása tűnt el. A festmények becsült összértéke több tízmillió euróra rúg.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!