
2011. december 11., 11:292011. december 11., 11:29
A magyarországi X-faktor szombati, kilencedik élő show-jában már csak négy versenyző harcolt a továbbjutásért. A versenyzők két-két dalt adtak elő: a mentoruk, illetve a saját kedvenc dalukat.
Baricz Gergő előbb mentora, Keresztes Ildikó kedvenc dalát, a Black Crowes Hard To Handle Rock című számát adta elő, majd Zorán klasszikusát az Apám hitte című dalt énekelte.
Az eredményhirdetésnél a borzonti versenyző neve hangzott el elsőnek a biztos továbbjutók közül, noha a neveket nem a kapott szavazatszám függvényében sorolta a műsorvezető Ördög Nóra.
Párbajozni ezúttal az egyetlen versenyben maradt énekesnő, Muri Enikő, illetve Tarány Tamás kényszerült. Mivel a négy mentor nem tudta eldönteni, ki jusson tovább, a döntő harmadik résztvevőjét a nézői szavazatok alapján választották ki. Tarány Tamás kevesebb szavazatot kapott, így ő távozott a versenyből.
A jövő szombati döntő résztvevői: Baricz Gergő, Kocsis Tibor és Muri Enikő.
Baricz Gergő produkciói:
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).